MILA Plus – sportos hibrid koncepció a Magna-Steyrtől

A Magna-Steyr 2015-ös genfi koncepciója 75 km elektromos hatótávot ígér

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A MILA bejáratott név a Magna-Steyrnél. Idén egy sportos, kétüléses, hibrid koncepcióval mutatják meg, mire képesek.


2005-ben a MILA, 2007-ben a MILA Future, 2008-ban MILA Alpin, 2009-ben a MILA EV, 2011-ben a MILA Aerolight, 2012-ben a MILA Coupic és tavaly a MILA Blue voltak az ősei az idei Genfi Autószalonra kihozott MILA Plus koncepciónak. A Kanadai Magna csoportnak a legendás Steyrt beolvasztó osztrák leányvállalata, a Magna-Steyr elsősorban összeszerelő üzemével szerzett hírnevet az elmúlt évtizedekben. Amerikai autók európai változatai mellett összkerékhajtású kocsikra szakosodott és többek között 1979 óta készíti a Mercedes G-osztályt, amit anno a Steyr-Puchhal közösen fejlesztettek. A MILA sorozat neve a Magna Innovation Lightweight Auto összetételből ered, tehát az alacsony tömegen és az innováción van a hangsúly. A kikapós sárga kétülésessel ráadásul úgy számolnak, hogy akár 2-3 éven belül gyártásba is kerülhetne.
Hirdetés


Hiába van a nevében, azért nem lett túl pehelysúlyú, 1520 kilogrammot nyom. A félépítését egy alumínium térhálós szerkezet határozza meg, amibe integrálták az akkumulátorokat, amik így részt vesznek a váz merevítésében is. A hajtását egy háromhengeres benzinmotorra és két darab villanymotorra bízták. A rendszer erejéről nem szólt még a Magna-Steyr, de állítólag elég lesz neki 4,9 másodperc a százas tempó eléréséhez. Ehhez persze az össze motor erejére és nyomtékára szükség van, viszont tisztán elektromosan is képes 3,6 s alatt elérni a 80 km/h sebességet a legújabb MILA tanulmány. A kocsi hatótávja 500 km, amiből 75 kilométert akár tisztán elektromos üzemben is meg lehetne tenni. Így a szén-dioxid kibocsátás is csak 32 g/km. Ha ez nem lenne elég, akkor még itt van adaléknak, hogy a kocsi karosszériája és beltéri műanyagjai újrahasznosítható elemekből épülnek fel. Ha összejön a projekt, akkor pár év múlva nem csak gebinben fog autót gyártani az osztrák Magna-Steyr.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?