Gyárilag tuningolt Mazdák debütálnak Tokióban

A Mazda Tokióban mutatja be hét új, gyárilag feltuningolt modelljét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Január 9-én kezdődik Tokióban az az autószalon, melyen a Mazda hét különböző, némileg átszabott modellt vonultat fel a nagyközönség előtt.


Nem tévesztendő össze a Tokiói Autószalon azzal tuning show-val, melyet szintén a japán fővárosban tartanak. Utóbbit január 9-11. között rendezik meg, ahol a Mazda összesen hét, gyárilag átszabott modellt mutat be. A pályára szánt MX-5 roadster idén novemberben került vissza a kínálatba. A versenyváltozat (is) 2,0 literes Skyactive-G motort kapott.
Hirdetés

A CX-3 SUV-t ültetett változatban, módosított első és hátsó lökhárítókkal, sportosabb oldalsó küszöbökkel, fekete felnikkel és piros féknyergekkel láthatják az autószalon látogatói. A Mazda2 ugyanazt a külsőt kapta meg, mint a CX-3 és Demio Racing Concept néven bemutatkozó verziók. A 3-as széria mind négy- és ötajtós változatban jelen lesz. Mindkét modell új oldalsó küszöböket, felniket, első lökhárítókat és egyéni színeket kapott. A nagyobb modellek sem hiányozhatnak, a 6-os és CX-5 fekete fényezést és szálcsiszolt sötétszürke könnyűfém felniket kapott, hogy ne maradjon ki a tuningolt felhozatalból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 23:14
    Permalink

    A divat már csak ilyen; valaki már unja… 😉
    És amikor túlvagyunk jónéhány divathullámon, akkor jön a retro.

    Lesz itt még, akár jövőre, nem fekete kerék is! De a mazdák járjanak csak avval.

  • 2017.10.28. at 23:14
    Permalink

    Nem igazán értem, hogy kiknek tetszenek ezek a sötét színű felnik. Nagy divat lett mostanában. Úgy beleolvad a fekete gumi közé, hogy nem is mutat igazán.
    Szerintem az ezüst vagy a világos szürke színű sokkal jobban néz ki.

Vélemény, hozzászólás?