Jön a négyajtós Audi RS 3

A Mercedes-AMG CLA 45 nyomdokába lép az Audi RS 3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már a Nürburgringen teszteli az Audi az A3 friss csúcsmodelljét, amely négyajtósan is piacra kerül, és akár már idén bemutatják.

Arra már korábban rájöttek a prémiumgyártók, hogy nem csak kétajtós kupék hajtására kell tartogatni a legerősebb erőforrásaikat, hanem nyugodtan beépíthetik azokat négy- és ötajtós típusokba is. Legfeljebb át kell keresztelni őket valamilyen frappáns fantázianévvel és máris kupé lesz a lapos tetős négyajtós, illetve például shooting brake a sportkombi. Mármint a Mercedesnél, amelynek nagyon bejött a számítása a kecskeméti CLA mindegyik kivitelével, beleértve a legerősebb AMG-t is, amely szintén elérhető mindkét karosszériaváltozatban. Ehhez a vonulathoz látszik csatlakozni az Audi is, hiszen az RS 3 négyajtós változatát kapták lencsevégre a Nürburgringen. Így a karrierjét valaha kizárólag háromajtósként kezdő kompakt csúcs Audi - amely most csak ötajtósként kapható - valószínűleg négyajtósként is csatlakozik a kínálathoz. Minden bizonnyal az immár négy éve debütált típus megújulásával együtt jelentik majd be a kínálat bővülését, és így jó eséllyel a teljesítmény is emelkedik majd, jól értesültek szerint akár 400 lóerőre. Méghozzá nem is olyan sokára, ugyanis már az idei párizsi vagy Los Angeles-i autókiállításon debütálhat a négyajtós Audi RS 3.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:40
    Permalink

    manocska, max egy bizonyos szemszögből….attól függetlenűl valóban igazad van a száraz adatokat vesszük, de azért egy audi kidolgozottsága kissé más árfekvést jelent, meg méretben is nagyobb ha a puttonyt nézzük (persze . akinek van rá 18-20M, az nem fog focust venni, akinek meg nincs, az megveszi a focust. én szerintem ez egy tök szubjektív dolog és pénztárca kérdése, egyikkel sem jár már rosszul a vevő. ( máskérdés, h én egyiket sem választanám. ha lehetne, akkor egy új 5ajtós cupra R AWD 330-350 ló körül 🙂 )
    Az S3 asszem 16 milla, az AMG CLA is annyi, lehet ez az RS3 “csak” 18 lesz, de persze nem csodálkoznék a 20-on sem és mivel nem dákós belépő kategóriáról és márkáról van szó, sajnos megtehetik. USA-ban egyébként szeretik az S3 limot.

  • 2017.10.28. at 03:40
    Permalink

    Komoly darab.
    Kb. 4mp alatti gyorsulásával kategória első lenne, de az ára is elképesztő, ha a felújított RS3-hoz hasonlítjuk.
    Kb. 20 millió felett lenne, ami az erényeit tekintve is röhejes, figyelembe véve, hogy az eddigi RS3 kb. 16 millió volt alap áron.
    Szóval jó kis autók ezek a maguk módján, de az árukat tekintve mégsem. 🙂
    Ebből a szempontból a Ford Focus RS és az STI sokkal jobb.

Vélemény, hozzászólás?