Már a Mercedes-AMG-nél is nyert a downsizing

A Mercedes-AMG modelljeiben búcsúzik a legendás 5.5-ös V8-as

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A biturbó lenyomta a szívómotort, most az 5.5-ös V8-ast nyugdíjazzák. Nem kell megijedni, a legkeményebb AMG Mercedesek V8-asok maradnak.


A legfrisebb híradás az AMG sportmotorjairól a brit Autocar hasábjain olvasható. Eszerint 2016 után már nem jön olyan új modell, amibe az 5,5 literes V8-ast építik, hanem idővel befejezik a gyártását. Pedig az M157 kódú egység csak alig pár éve, 2011-ben mutatkozott be. Ahol csak lehet, az újabb, az AMG GT-ből ismert 4.0 V8 fogja leváltani. A legújabb C 63 AMG-be is már ezt a kisebb lökettérfogatú motort építik, de a GLE és az S-osztály kabrió még az 5.5-öst kapja meg.
Hirdetés

Az AMG mérnökei szerint dacára a kisebb lökettérfogatnak, akár több lóerőt is ki tudnak majd hozni a kisebb motorból. Mindezt ráadásul úgy, hogy a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás tekintetében klasszisokkal kedvezőbb üzemet ígér. Erre még a kisszériában készült AMG-knél is oda kell figyelni. A 4,0 literes duplaturbós legerősebb változata az AMG GT S-ben 510 lóerőt tud, a régebbi 5.5-ös az E-ben például 557, de 585 lóerős is lehet. Ebből a különbségből viszont az is adódik, hogy nem fog egyik napról a másikra eltűnni az 5.5-ös. A 4,0 literes V8-ason meg szükséges még egy kicsit reszelni, mire például a bálna S-be bekerühet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?