Jövőre elkészülhet a Mercedes új akkumulátorgyára

A Mercedes is bővítgeti a maga Gigafactoryját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy 500 millió eurós fejlesztés keretében bővül a Daimler kamenzi akkumulátorüzeme. 2018-ban kezdődhet az így már megnégyszerezett gyártás.


Újabb lépést tett a Daimler AG az elektromos autózás irányába. Angela Merkel jelenlétével és egy jármű akkumulátorának burkolatát alapkőként használva megkezdték új lítium-ion akkumulátorgyáruk építését a Mercedes-Benz viccesen Accumotive-nak elnevezett telepén. Az új üzem Kamenzben, Drezdától mindössze 40 kilométerre észak-keletre terül majd el kb. 50 hold területen, a már létező kisebb akkumulátorgyár mellett. Várhatóan 2018-ban indulhat be az új gyártósor, segítségével a Daimler megnégyszerezi majd jelenlegi gyártási kapacitását. A Daimler körülbelül 500 millió eurót fektetett be, hogy létrehozzák Európa legfejlettebb lítium-ion akkumulátorgyárát. Egyébként épp múlt hónapban jelentette be a hazai Mercedes, hogy hamarosan elkezdik a kecskeméti gyártósor bővítését is. Az MFA2 platforomos autók gyártósora szintén 2018-ban készülhet el.
„Az autóipar alapjaiban változik meg jelenleg, és vezetőerőként látjuk magunkat ezen változás mögött.” – mondta Dieter Zetsche, a Mercedes-Benz vezérigazgatója. „A kamenzi akkumulátorgyár egy fontos mérföldköve elektromos offenzívánknak.” A villanyautózás és az akkumulátor-technológiák hipergyors fejlődésével sok világvezető autógyár nem bírta felvenni a tempót és azon kapták magukat, hogy kapálózva próbálnak a Tesla nyomdokába lépni. Az amerikai gyár híres Gigafactory-ja ugyanis jövőre már teljes gőzzel ontja majd magából a lítium-ion akkumulátorokat, és egyben bemutathatják a legmegfizethetőbb Teslaként aposztrofált Model 3-mat.
Hirdetés

„Több mint 10 tisztán elektromos személyautónk lesz gyártásban.” – folytatta Zetsche. „Folytatjuk hibrid palettánk bővítését, az EQ márkanév alatt pedig új szintre emeljük az e-mobilitást.” A Daimler múlt hónapban jelentette be, hogy felhagy az üzemanyagcellás rendszerek fejlesztésével, helyette az elektromos és konnektoros hibrid technológiákra koncentrálnak. Az új üzem kulcsszerepet kaphat ezen tervükben és új almárkájuk 2022-es bevezetésében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?