Felpörgetné a Tesla gyártását a Panasonic

A Panasonic segítene a Teslának, hogy mihamarabb kezdődhessen a Model 3 gyártása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem újság, hogy a Panasonic is jelentős tőkével száll be a Tesla új gyárába, az viszont igen, hogy a japánok készen állnak az ütemezés átírására, hogy hamarabb jöhessen a Model 3.


Bár nem volt titok, hogy az eddigieknél nagyobb volument vár a Tesla az eddigi leginkább megfizethető modelljének számító (35 ezer dollártól korrekt ellátmánnyal és paraméterekkel) elérhető Model 3-tól, a már mostanra beérkezett több mint 400 ezer előrendelés azért a gyártót is meglepte. Bár a minden eddigi Teslánál kelendőbb modellre a Nevada állambeli “Gigafactory” építésével készül a Tesla, az már az előrendelésekből is látszik, hogy felül kell írják a termelési számokat. A korábbi tervek szerint a kiszállítások csak 2017 végén kezdődnek meg, az üzem teljes felfutása pedig mindössze 2020-ban lenne. Most viszont a mintegy 5 milliárd dolláros üzembe 1,6 milliárdot befektető Panasonic jelezte, hogy nekik nincs ellenükre az ütemezés átírása annak érdekében, hogy mihamarabb termelni kezdhessenek.
Hirdetés

A Panasonic célja ugyanis, hogy növelje (két év alatt a jelenlegi duplájára emelje) az autóiparból származó bevételeit. A japán cég azt szeretné, ha 2018-ban már jövedelmének 20 százaléka az autó-, illetve autóalkatrész-gyártásból érkezne. ehhez természetesen a Teslán kívül egyéb cégekkel is kapcsolatban és tárgyalásban állnak már. Ugyanis hiába jelezte hajlandóságát a Tesla felé a gyártás mihamarabbi indítására a Panasonic, azt még nem tudjuk, hogy a Tesla mennyire szeretné azt, mennyire képes arra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:01
    Permalink

    Szükség is van erre, mivel a konkurencia erősödik, és pl. a Nissan Leaf trollkodás-szagú hirdetése is azt sugallta, hogy a hosszú várakozási időt a Tesla ellen lehet fordítani, bármennyire is jónak ígérkezik a Model 3. A Leaf már egy jó ideje megvásárolható, és piacvezető, a Model 3-ra meg még jó darabig várni kell, hiába tud majd nagyobb hatótávot.

    Egyébként az amerikai-japán kooperációkra mindig is áldásomat adtam, most is így teszek:)

Vélemény, hozzászólás?