Mégis készülőfélben van a Peugeot 308 R HYbrid?

A Peugeot vezérigazgatója a Twitteren posztolt a 308 R HYbridről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az akár 270 lovas GTi már valóság, de most úgy tűnik a Peugeot tényleg kifejleszti az 500 lovas hibrid változatot is.


A langyos 308 GT után a Peugeot kihozta az elődükhöz méltó igazi hot hatch változatot a 250, vagy 270 lóerővel kérhető 308 GTi-t is. A Peugeot végre nem áll rosszul erős modellekkel és a 308 GTi-től nagyon sokat várunk. Feladata, hogy erősítse a francia márka sportos imidzsét és a kompakt hot hatchek között ár/érték arányban kiemelkedjen. Nem kis feladat ez így, de a tervezés a Peuegeot-nál ezzel nem állt meg. A 308-as kereken 500 lóerős, hibrid sportváltozata, a 308 R HYbrid is készülőfélben van.
Hirdetés


Mindezt onnan tudhatjuk, hogy Maxime Picat, a Peugeot vezérigazgatója a Twitteren posztolt két fotót a 308 R HYbrid tesztpéldányáról. A képen nem ő látható az autóval, hanem Carlos Tavares, a PSA konszern elnöke. Mindez persze még nem vehető készpénznek, de jól jel, ha az R HYbrid megvalósulásának szurkolunk. Az adatai még egyszer: 500 lóerő és 730 Nm nyomaték, meg 4 másodperces gyorsulás és 250 km/óra végsebesség. Hajtásrendszere a GTi 270 lovas 1.6 THP motorján túl meg lett támogatva még két 85 kilowattos villanymotorral is. Krónikus hibrid ellenzőknek ez egy elég komoly lefegyverző erő lehetne.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 16:01
    Permalink

    Ha csak a gázt nyomják, akkor tényleg elfogy a töltés, de ha pályán mennek, akkor ott fékezni is kell! F1, WEC ezt használja ki. Most is a legkisebb motorral rendelkező autó mert LeMans-ban. A Porsche. Lehet, hogy az R400 motorja erősebb, de nem lehet 200 literes tankja…

  • 2017.10.28. at 16:01
    Permalink

    nagyon meleg lenne kihozni egy ilyet…mondjuk, a golf R400 is 4 alatt van százon…persze a 2tfsi lehet”piciT” többet kér naftából, mint egy hibrid…de tőbb km-en tudja leadni a teljesítményt…mert ugye, az akksi az elég nagy kérdőjel, az meg ha lemerül, akkor pápá 500 ló :D:D:D:D

Vélemény, hozzászólás?