Lehet legendának születni: itt a Porsche 911 R

A Porsche bemutatta az egyik utolsó szívómotoros sportkocsiját, a 911 R-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Erős, drága, és csak korlátozott számban fogják gyártani. Mivel viszont ez egy spéci Porsche, így minden jelző duplán igaz a 911 R modellre.


Itt egy újabb autó, amiről látatlanban is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A nemzetközi autós sajtó - foci zsargonnal élve - egy emberként kért ápolást a 911 R gyári fotói, videója és adattáblája láttán. A ma kapható legvonzóbb utcai Porschéval annyira magasra tette a lécet a gyár, hogy bár már készültünk az érkezésére, de erre azért mégsem számítottunk. Akárhogy szigorodnak az emissziós normák, akármennyire elkényelmesedik a világ, a Porsche mindenkor képes megmutatni, hogy mi az a plusz, ami fogalommá tette a sportkocsijait. A 911-es sorozatnak a puszta létezése is tudományos fantasztikum, hiszen a farmotor-hátsókerékhajtás kombináció műszaki zsákutca.
Hirdetés


A zuffenhauseni mérnökök viszont nem mondtak le az eredeti koncepcióról, hanem technikailag odáig fejlesztették, hogy sportkocsis menetteljesítmények mellett tökéletes gran tursimóvá vált a 911-es. Meg egyben persze pályakész versenyautó is, ha a 911 GT3 és GT3 RS modelleket nézzük. A most bemutatott 911 R a két kategória között egyensúlyoz, ő ma a cég legdurvább utcai autója, igazi purista élménygép. A Porsche zsenialitását az is mutatja, hogy nem kellett újból feltalálniuk a spanyol viaszt, csak felelevenítették az 1967-es 911 R modellt, ami az ős-911 Racing, azaz versenyváltozata rekorddöntéshez, ralihoz és a Tagra Florióra szánva. Abból csak 19 épült, de késői szellemi utódjából sem fog végtelen, csak 991. Nem elírás, azért épp ennyi, mert ez a most futó sorozatú 911-es gyári kódja - megint ott vannak a számmisztikában is.

Egy Porsche színvonalú sportautó nem a puszta erőről szól, hanem a vezetés élményéről és a kiegyensúlyozottságról. Most viszont a 911 R esetében nem lehet szerénykedni, mert ez a változat konkréten erősebb, mint a GT3, drágább, mint a Turbo és mind a kettőnél gyorsabb, ráadásul ez csakis kéziváltós lehet. A GT3 hajtáslánc és GT3 RS elemeit hasznosító R lelke utóbbi négyliteres boxermotorja, ami feltöltés nélkül 500 lóerőt ad le 8250-es fordulaton. A látványos aerodinamikai elemeket rejtett, R specifikus darabokra cserélték, ezzel igazi báránybőrbe bújt farkast hoztak létre.

A hétfokozatú kéziváltónál, azaz az azt kezelő sofőrnél egyszerűen ügyesebb és gyorsabb a gép, vagyis a duplakuplungos PDK. Erről az R esetében szánt szándékkal nem veszünk tudomást. Így is 3,8 másodperc alatt van százon. Az R-nél persze van fürgébb 911-es, de a 323 km/órás végsebessége túltesz például a Turbóén is. Az autót Nagy Britanniában és Németországban már lehet rendelni, az első tulajdonosok nyáron kapják kézhez autójukat. A németországi alapár 189544 euró, azaz átszámolva 58,76 millió forint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?