A Ferrari pénzzel jutalmazza kevesebbet termelő munkásait

A tavalyi eredmények alapján fejenként 1,25 millióval jutalmazta meg dolgozóit a Ferrari

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tudják, Moszkvicsokat meg osztogatnak. A Ferrari direkt ad el kevesebb autót, mégis nőnek a bevételei. Unortodox gazdasági csoda?


A Ferrari azon kevés autógyár közé tartozik, aminek nem arra kellett ráfeküdnie, hogy többet és még annál is többet termeljen, hanem csökkenteni kellett a gyártási számokat. Kiszámolták ugyanis, hogy elérték azt a kritikus határt, hogy a legyártott darabszám már veszélyezteti a márka autóinak egzotikus jellegét. Hiába fognak nagyot minden eladott autón, kisebb szériában gyártva drágábban adhatják őket. Sőt, az újkori áránál többet is megadnak a gazdag gyűjtők egy-egy érdekesebb használt szupersportkocsiért.
Hirdetés


A 2013-as év után fejenként átlagosan 4096 euró jutalmat kaptak a Ferrari dolgozói (mai árfolyamon mintegy 1,25 millió forint), 96 euróval többet, mint tavaly ilyenkor. Hiába csökkentek az eladások 5,4 százalékkal, a tavaly értékesített 6922 autón nyert bevétel nőtt. Utóbbi 2,3 milliárd euró volt, és ha jobban belemegyünk a számokba, a nettó profit is emelkedett 246 eurómillióval, azaz 5,4 százalékkal. Bizsergető adatok, amik együtt lehetővé tették, hogy a Ferrari dolgozói rekordbónuszt kapjanak. A kevesebb autó viszont nem feltétlenül jár kevesebb munkával, hiszen az aranyárban adott termékkel szembeni minőségi elvárások is egyre nőnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?