Lebukott autóját takargatja még a VW, lepel nélkül is mutatjuk

A Volkswagen legyártotta, útnak indította a Tiguan második generációját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még leplezik, de már készen van az új Volkswagen Tiguan, ami majd a Frankfurti Autószalonon fog bemutatkozni, ám már most látható.


Álcázottan már láthattuk két héttel ezelőtt a Volkswagen Tiguant, most pedig a gyár mutatta meg - ám egyelőre csak lepel alatt. A héten ugyanis elkészült az a példány, amelyen már az utolsó simításokat is elvégezték, s ami már teljesen szériakésznek számít, hogy aztán bő egy hét múlva a Frankfurti Autószalonon bemutatkozzon. Kereken nyolc esztendővel korábban szintén Frankfurtban debütált a Tiguan, ami azóta több mint 2,64 millió példányban kelt el világszerte.
Hirdetés

Amellett, hogy már úton van Frankfurtba az új Volkswagen Tiguan, nagyobb hír, hogy Kanadában egy reklámfilm forgatásán a Casrscoops egyik olvasója álcázatlanul is le tudta fotózni. Leginkább hátulról látható és természetesen a Volkswagen palettájába illeszkedő formájúnak mondható a kompakt méretű, nyilván MQB platformos, sanszosan tömegcsökkentett szabadidő-autó új kiadása.
Wolfsburg mellett a Tiguant a kínai Antingban és az oroszországi Kalugában is gyártják. A típust világszerte 170 országban értékesítik. Hogy kereslet bőven van rá, azt az is mutatja, hogy a Volkswagen - korábbi bejelentésének megfelelően - egy hétüléses növelt méretű, de a Touareg alá célzott és egy további, a Tiguannál kisebb szabadidő-autó bevezetését is tervezi, már jövőre. Szintén jövőre a mexikói Puebla városában működő üzemében is gyártásba kerül a Tiguan új kiadása.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 13:36
    Permalink

    Kempi, újra itt? Hiányoztak a böszmeségeid.:) A VW azt üzeni a világnak: ha autót formatervezel, soha nem leszel a világ legnagyobb autógyártója. (B…szus, a Toyota se egy design-tsunami – lehet, hogy ez a jó út?) De ha neked tetszik, vedd, vidd, és javítsd(a VW-t), te német bérenc. Herr Pötsch ajánlásával Herr Kempelennek. Már nem tudsz ilyenekkel meglepni, hogy a VW formáira izgulsz…

  • 2017.10.28. at 13:36
    Permalink

    Amikor csalfaromeo nevű magyarországi troll levezeti, hogy a világ éppen legnagyobb autógyártója micsoda formai zsákutcában van. Mivel múlod még alul magad, kíváncsian várom. 😀

  • 2017.10.28. at 13:36
    Permalink

    A VW-csoport most van desgin terén a mélyponton – az megy, hogy tűnjön el az összes ív, minden legyen sarkos és szögletes. Milyen volt az első Q7-es és milyen a mostani? Van, akinek az új tetszik jobban? Vagy az első Touareg és a mostani? A 6-os Golf és a 7-es? Borzasztó…Most kapott új vezérigazgatót a VW – “Pötsch” Úr majd talán belevisz valami életet az új modellekbe. Hihetetlen, hogy egy olyan kis gyár, mint a Mazda, mer designban nagyot robbantani(nekik aztán ez elég kockázatos lépés volt, de szerencsére bejött), a VW, a világ egyik legnagyobbja esetén meg már szinte nem is beszélhetünk design-ról. Biztos rekord-gyorsasággal “alkotnak” meg egy új formát – elvégre sok fejtörést tényleg nem okoz.

Vélemény, hozzászólás?