Tét nélkül is nyert Hamilton Abu-Dzabi Nagydíján

Abu-Dzabi Nagydíj: az idényzáró futamot is Hamilton vitte

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamilton már korábban bebiztosította hatodik világbajnoki címét, de a biztonság kedvéért azért az évadzáró futamot is megnyerte.


A 34 esztendős Lewis Hamilton tizenegyedik idei, egyben pályafutása 84. futamgyőzelmét ünnepelhette az idei szezonzárón, azaz F1-es karrierje 250. nagydíján. A szokatlanul decemberre esett F1 zárófutamon Hamilton mögött Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája állhatott fel. A motorcsere miatt az utolsó rajtkockából startoló finn Valtteri Bottas (Mercedes) negyedik lett, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) pedig ötödik hellyel zárta az idei szezont. A rajtot az első sorokból indulók egyformán jól kapták el, Hamiltonnak sikerült elsőként elfordulnia az első kanyarban, mögötte Verstappen, Leclerc, Vettel sorrendben száguldottak a többiek, Leclerc azonban néhány kanyarral később megelőzte Verstappent és feljött másodiknak.
Hirdetés
A folytatásban Hamilton magabiztosan építette ki az előnyét Leclerc előtt, miközben a 20.pozícióból startoló Bottas nagy felzárkózásba kezdett, a 15. körben már ötödik volt. A kerékcserék után az első három pozícióban maradt a Hamilton, Leclerc, Verstappen sorrend, ám a holland versenyző nem sokkal később utolérte a monacói pilótát, és bár a csapatrádión folyamatosan a versenyautó nem megfelelő teljesítményére panaszkodott, első próbálkozásra megelőzte Leclerc-t.
Néhány körrel később mind Leclerc, mind pedig Vettel kint járt a boxban, előbbi harmadikként, utóbbi hatodikként tért vissza a pályára. A hajrában Hamilton sikerét semmi nem veszélyeztette, mögötte Verstappen és Leclerc is gond nélkül vitte célba az autóját. Bottas kiváló versenyt futva és nagyszerűen felzárkózva negyedikként ért célba, míg Vettel másfél körrel a leintés előtt kaparintotta meg az ötödik helyet a thaiföldi Alexander Albon (Red Bull) megelőzésével.
Az Abu-Dzabi Nagydíj nem csak az idei évad, Robert Kubica utolsó futama volt a Williams-nél, s vélhetően Nico Hülkenberg utolsó renault-s futama is volt. Folytatás jövőre, amikor a Red Bull B-csapata, a Toro Rosso már Alpha Tauri néven folytatja.
Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi (55 kör, 305,355 km, a pontszerzők):
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:39:23.127 óra
  2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 16.772 másodperc hátrány
  3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 43.435 mp h.
  4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 44.379 mp h.
  5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:04.357 perc h.
  6. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:09.205 p h.
  7. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1 kör h.
  8. Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.
  9. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1 kör h.
  10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1 kör h.

Pole pozíció: Hamilton
Leggyorsabb kör: Hamilton, 1:39.283 perc (54. kör) [/szlista]
A vb-pontversenyek végeredménye 21 futam után:
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 413 1. Mercedes 739
2. Bottas 326 2. Ferrari 504
3. Verstappen 278 3. Red Bull 323
4. Leclerc 264 4. McLaren 145
5. Vettel 240 5. Renault 91
6. Sainz 96 6. Toro Rosso 85
7. Gasly 95 7. Racing Point 73
8. Albon 92 8. Alfa Romeo 57
9. Ricciardo 54 9. Haas 28
10. Pérez 52 10. Williams 1
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?