Nagyobb akkumulátort kaphat a Nissan Leaf

Akár még idén kijöhet a 40 kWh-s Nissan Leaf

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A jelenlegi nagyobbik, 30 kWh-s akkumulátorával 250 kilométeres hatótávot ad a Nissan Leaf, így a 40 kWh-s legalább 300 kilométert ígér. Kérdés, milyen áron.

Jövőre várható az Opel Ampera-E és a Tesla Model 3 megjelenése, így érthető, hogy a világ jelenlegi legsikeresebb elektromos autójának gyártója is igyekszik felkészülni az újoncok érkezésére. Bár már sokan a vadonatúj, következő generációs Nissan Leaf érkezését várják, jól értesültek szerint az még legalább egy évet várat magára. Viszont már idén kijöhet a mostaninál jelentősen nagyobb, 40 kilowattórás akkumulátorral ellátott Leaf. Szimpla matek alapján pedig ez már 300 kilométer feletti hatótávolságra is képes lehet. Különösen akkor, ha az autó légellenállásán is sikerül javítani, ahogy az történt például a Japánban forgalmazott Aero Style modell esetében. Márpedig a Leaf kellőképpen koros ahhoz, hogy a nem különösebben vonzó orrkialakításához is hozzányúljon a Nissan, bár ez nem túl logikus, röviddel az utód érkezése előtt.
Hirdetés
A nagyobb kapacitású akkumulátor, azaz a hatótávnövelés állítólag nem jár majd együtt árnövekedéssel. Ha igazak a hírek, akkor a 40 kilowattórás kivitel megjelenésével a 24 kilowattórás modell el is tűnik a kínálatból. Az árak viszont állítólag maradnak, vagyis a 40 kWh-s Leaf a mostani 30 kWh-s áráért vihető majd haza, a 30-as pedig annyiért, amennyibe most a 24 kWh-s kerül. Az USA piacán talán valóban elképzelhető, hogy a fent említett két új Leaf-konkurens ennyire felbolygatja a piacot és az árakat, itthon viszont egyelőre erősen kérdéses egy ilyen árátcsoportosítás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:28
    Permalink

    Ebben az a jó, hogy ha mondjuk péntek délután, munka után elindul az illető a barátaihoz Sopronból Tokajba, akkor minimum egyszer, de ha fűteni kell az autót, éjjel világítás kell, hátsó ablak fűtés kell, stb. akkor inkább kétszer is meg kell állni x órára töltögetni.
    Míg, ha mindezt “hagyományos” üzemű autóval teszem, órán belül megérkezem, már megittam a boromat, és egy jó beszélgetést követÅ‘en már ki is tisztultam teljesen, majd aludtam utána, mire reggel begördül a töltÅ‘höz a villanyautóval a “zöldrendszám” a sofÅ‘rjével és az utasaival, akik szintén “mosottszar” állapotban vannak.
    Itt szépen feltölti az akksit, majd anélkül, hogy akár egy csepp bort is ivott volna, beszélgetett volna egy jót, indulhat is vissza, mert meg kell állni, töltőre tenni a gépet, hogy hétfő reggelre megjelenhessen a munkahelyén frissen, üdén, kipihenten.
    Mindezt megúszom 1, azaz egy soproni tankolással.
    Valóban olyan jó!
    Vagy nem?
    Ha belegondolok, hogy Norvégiában – ahol egy kicsivel komolyabb távolságok vannak – ugyanezek lesznek, igencsak elgondolkodom. Bár a turizmus fellendül. Különösen a töltÅ‘helyek környékén… 🙂

Vélemény, hozzászólás?