0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Akkujával is erősebb lett a smart ED harmadik kiadása

Gyorsabb lett a villanyos Smart

2011. augusztus 21., vasárnap 11:09 (9 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új akkumulátorral közel tíz másodpercet sikerült lefaragni a smart ED 0-100-as gyorsulásából.

LED-es nappali fények és nagyobb hűtőrács az új elektromos Smarton

LED-es nappali fények és nagyobb hűtőrács az új elektromos Smarton

Továbbra sem luxuskivitelű az utastér

Továbbra sem luxuskivitelű az utastér

Friss akkumulátorral jön a harmadik generációs smart Electric Drive. A korábbi 16,5 kWh-s Tesla csomagot a Deutsche ACCUmotive 17,6 kWh-s terméke váltja, ami gyorsulás, végsebesség és hatótáv szempontjából igen jó hatással van a Smart elektromos változatára.

A jövő tavasszal piacra kerülő újdonságba az EM-motive-tól származó 55 kW-os (74 LE) villanymotor került, ami bő negyven lóerővel erősebb, mint a 2011-es Smart ED-ben található. Az új hajtáslánccal már autópályára is alkalmas a zsebcirkáló, hiszen végsebessége 120 km/h-ra nőtt, de az igazi nagy ugrás a gyorsulásban tapasztalható: a 13 másodperces értéktől bármilyen autó esetében fanyalognánk, de ha számításba vesszük, hogy elődjének 23,4 másodpercre volt szüksége a 0-100 km/h-s sprinthez, máris más megvilágításba kerülnek a számok. Szerény mértékben, de a hatótáv is nőtt, az erősebb motort szolgáló friss telepekkel 5-tel, 138-ra nőtt a megtehető kilométerek száma.

Sajnos sem a kerékpár, sem annak tartóka nem része az alapfelszereltségnek, de extraként mindekettő rendelhető az önmagában is  emissziómentes smart ED-hez

Sajnos sem a kerékpár, sem annak tartóka nem része az alapfelszereltségnek, de extraként mindekettő rendelhető az önmagában is emissziómentes smart ED-hez

A teljes töltés nyolc órát vesz igénybe, ez az opcionális gyorstöltővel háromra szorítható. Az új smart ED-t nagyobbra tátott hűtőrácsáról, LED-es nappali világításáról, szélesebb küszöbjeiről és a farrészen végrehajtott apróbb változtatásokról lehet felismerni.

A mintegy harminc országban piacra kerülő smart fortwo Electric Drive árát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de közeleg a frankfurti bemutató, és akkor minden apró részletet megismerhetünk.

A hírt szerkesztette: Gruber Gergely

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zbWFydA==

Friss tesztek

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?


Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.

Még több teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

2 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


E hét végén Shell Eco-marathon

E hét végén Shell Eco-marathon

3 napja – Sztori

A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.


Williams-siker és robbanás Barcelonában

Williams-siker és robbanás Barcelonában

4 napja – Sztori

Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

A világ legbénább párhuzamos parkolása

A világ legbénább párhuzamos parkolása 

3 hónapja – Sztori

Adott egy smart, hat méternyi hely, erős parkolási szándék és a világ egyik legügyetlenebb sofőrje.


Csökkent a Volvo S40/V50 modellek fogyasztása

Csökkent a Volvo S40/V50 modellek fogyasztása

2 éve – Autósvilág hírei

Eddig csak a C30 DRIVe tudott 3,8 l/100 km-es fogyasztást, most az S40 és a V50 is csatlakozott hozzá a Volvo berkein belül.


Volvo V60 DRIVe Momentum teszt

Volvo V60 DRIVe Momentum teszt 

2 hónapja – Teszt

Polgári dízelmotorja csak négyhengeres, 1,6 literes és 115 lóerős, viszont így is jól megy és keveset fogyaszt a stop-startos Volvo V60 DRIVe.


Használtautó.hu

SMART ROADSTER 0.7 KLÍ...

Ár: 1.450.000 Ft

Évjárat: 2004 / 6

Kivitel: cabrio

Üzemanyag: Benzin

SMART ROADSTER 0.7 ICE...

Ár: 1.799.000 Ft

Évjárat: 2004 / 6

Kivitel: cabrio

Üzemanyag: Benzin

SMART ROADSTER 0.7 82...

Ár: 1.699.000 Ft

Évjárat: 2005 / 2

Kivitel: cabrio

Üzemanyag: Benzin

Még több autó