0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Alfa Romeo C-SUV

Új Alfa a BMW X3 ellen

2011. május 9., hétfő 19:33 (tavaly)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Chrysler-féle benzines Pentastar V6 is belekerülhet az Alfa Romeo még fejlesztés alatt álló, 2012 végére ígért szabadidőjárművének orrába. Az olasz márka egyébként minden szegmensben meg kívánja erősíteni pozícióját.

Nem hivatalos az Autocar grafikusa által készített vázlat, de nem tűnik rossz elképzelésnek. 2014-ben nagyobb Alfa Romeo SUV is érkezik majd a piacra

Nem hivatalos az Autocar grafikusa által készített vázlat, de nem tűnik rossz elképzelésnek. 2014-ben nagyobb Alfa Romeo SUV is érkezik majd a piacra

Sergio Marchionne legutóbb a Jeep márkával kapcsolatos terveiről nyilatkozott, és ebben érintette az Alfa Romeót is, amely új terület, a szabadidőjárművek felé nyitna. A brit Autocar most az olaszokkal kapcsolatban közölt néhány részletet, többek között egy nem hivatalos skiccet az úgynevezett C-SUV típusról, amelynek még nincs konkrét neve, ellenben nyílt titok, hogy az Audi Q5 és a BMW X3 ellen szeretnék harcba küldeni, mind az európai, mind az észak-amerikai piacon. Az új modell a Giulietta módosított, nagy szilárdságú acélból készült padlólemezére épülne, amely igény szerint képes befogadni a 4x4 hajtást is, és ahogy Marchionne korábban már utalt rá, az autót a Jeep szintén átvenné, méghozzá a jelenlegi Compass/Patriot páros utódjaként. A termelésre Mirafiori lesz kijelölve, amelynek éves kapacitása 280 ezer autó – ebből állítólag 100 ezer lenne Alfa Romeo, fele-fele arányban elosztva Európa és Amerika között.

Mivel a csereszabatos Jeep változatok jelenleg sem kőkemény terepjáró képességükről híresek, az Alfánál nem okozna gondot, hogy a C-SUV sem törne például a Land Rover Freelander babérjaira. Az elöl MacPherson, hátul multilink felfüggesztéseknél széles körben alkalmaznának alumíniumot, és a beállításnál fontos szempont lesz az autó közúton mutatott komfortossága, viselkedése – az Alfánál bíznak abban, hogy a kategória legélvezetesebben vezethető modelljei közé fog tartozni a kompakt SUV. Úgy tűnik, a motorokon semmi nem múlik majd, a 200 lóerős, turbós benzines 1750 TBi már bizonyított, és harmonikusnak ígérkezik a 140 lovas 2.0 JTDm dízel is. Csemegének a tűnik a 220 és 250 lóerővel jelzett 3.0 V6 dízel, míg a benzines csúcsváltozat miatt az igazi alfások legalább egyik szeme sír: a 3,3 literes, 280 lovas V6-os nem olasz, hanem amerikai konstrukció, konkrétan a Chrysler-féle Pentastar.

Alfa Romeo Giulia − ez a modell váltja a jelenlegi 159-est. A cserére 2013 elején kerül sor, mert a képen látható autót visszaküldték a formatervezőkhöz, hogy igazítsanak még rajta

Alfa Romeo Giulia − ez a modell váltja a jelenlegi 159-est. A cserére 2013 elején kerül sor, mert a képen látható autót visszaküldték a formatervezőkhöz, hogy igazítsanak még rajta

Mivel az Alfánál komoly gondok vannak az eladásokkal, Sergio Marchionne nem viccel, és nagyon határozott értékesítési célokat irányoz elő. 2010-ben a milánói márka összesen 112 ezer autót adott át az ügyfeleknek, ez enyhén szólva halvány teljesítmény, hiszen az Audi jelen év első három hónapjában 125 700 darab négykarikás modellt értékesített. A főnök 2014-ben kereken félmillió eladott Alfáról szeretne hallani, és ennek érdekében változtatások történnek a kínálatban. Időrendben haladva, 2013 első negyedévében érkezik a 159-est váltó Giulia, amely már késznek volt tekinthető, de a cégvezetésnek nem tetszett az autó, és visszarendelték fazonigazításra… Ugyanebben az évben meghízik a legkisebb Alfa, a MiTo, amely plusz két ajtóval gazdagodik, és érkezik az Alfa Romeo zászlóshajó is, amely meglepetésre nem egy limuzin, hanem a 4C sportkocsi lesz. 2014-ben − amikor Marchionne összesen 85 ezer Alfa eladásával kalkulál Észak-Amerikában − megkapja első komolyabb korszerűsítését a Giulietta, és a C-SUV mellé csatlakozik még egy szabadidőjármű, a nagyobb D-SUV, amelyet a BMW X5 és társai ellen küldenek csatába.

A hírt szerkesztette: Krepsz Zoltán

Ez is érdekes lehet:

2012 legjobb beltere

Az amerikai Ward's AutoWorld az év legjobb utastereit gyűjtötte csokorba, a legjobb tíz között közepes és nagy SUV, kisautó, kompakt szedán és luxuslimuzin is szerepel.


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hbGZhX3JvbWVv

Friss tesztek

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?


Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.

Még több teszt

ALFA ROMEO tesztek

Alfa Romeo Giulietta 1.4 TB Distinctive teszt

Alfa Romeo Giulietta 1.4 TB Distinctive teszt

Századik születésnapja tiszteletére felélesztette a legendás típusnevet az Alfa Romeo. Giulietta még szűz volt ezen az első randevún.


Alfa Romeo GT teszt

Alfa Romeo GT teszt

Nem egy friss modell, ám remekbe szabott formatervével az utakon még mindig különlegességnek számít az Alfa Romeo megigéző szépségű GT kupéja.


Alfa Romeo 159 teszt

Alfa Romeo 159 teszt

A 159-es kombi 2006 tavasza óta gazdagítja az utcaképet. Apró módosítások kapcsán most újra a tesztflottában. 1,9-es dízellel és 19-es kerekekkel.

Alfa Romeo Mito 1.4 Turbo 155

Alfa Romeo Mito 1.4 Turbo 155

Az Alfa Romeo a legjobb úton a túlélés felé, még néhány, a Mitóhoz hasonló remek ízléssel eltalált modell, és a Cuore Sportivo végleg lekapcsolható a pacemakerről.

Alfa Brera 2.4 JTDM

Alfa Brera 2.4 JTDM

Dízelmotorral teszteltük az egyre inkább magára találó milánói márka csúcs-sportkocsiját.

Még több ALFA ROMEO teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

2 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


E hét végén Shell Eco-marathon

E hét végén Shell Eco-marathon

3 napja – Sztori

A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.


Williams-siker és robbanás Barcelonában

Williams-siker és robbanás Barcelonában

4 napja – Sztori

Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

Alfa Romeo Giulietta G430 iMoove Marangoni

Alfa Romeo Giulietta G430 iMoove Marangoni

Tavaly – Autósvilág hírei

Nem csupán színes gumiabroncsokat, egy azokhoz épített izomautót is bemutatott a Marangoni.


Ilyen még nem volt: kéthengeres Alfa Romeo

Ilyen még nem volt: kéthengeres Alfa Romeo

Tavaly – Autósvilág hírei

A legkisebb Alfában is megjelenik a Fiat zseniális kéthengeres benzinese, várhatóan csakis turbóval.


Maranello legújabb állata a pók

Maranello legújabb állata a pók

2 éve – Autósvilág hírei

Az szinte biztos, hogy a Ferrari nem hagyja ki a ziccert, és elkészíti a 458 Italia nyitott változatát, a Spider-t.


Használtautó.hu

ALFA ROMEO GIULIETTA 1...

Ár: 6.200.000 Ft

Évjárat: 2012 / 5

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

ALFA ROMEO GIULIETTA 1...

Ár: 6.530.000 Ft

Évjárat: 2011

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

ALFA ROMEO GIULIETTA 1...

Ár: 7.833.632 Ft

Évjárat: 2012

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó