Újabb hibrid BMW a piacon

Alig fogyaszt a BMW 3 ActiveHybrid

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 3-as sorozat is megkapta a nagyobb BMW modellekben már bevetett hibridrendszert. Az összteljesítmény 340 LE, a gyári fogyasztás 5,9 l/100 km.

A januári Detroiti Autószalonon közölte a BMW, hogy hibridhajtást kap az új 3-as sorozat is, olyat, azt, ami az 5 Activehybrid limuzinban is dolgozik. A benzinmotor 6 hengeres, ikerturbós és 306 lóerős, a villanymotor 55-jével a rendszer összteljesítménye nagyon komoly 340 LE, a nyomaték 450 Nm, a váltó 8 fokozatú automata. A végsebesség "természetesen" 250 km/h, a 0-100-as gyorsulás 5,3 mp. Az autó képes csak villanyhajtással is működgetni (4 km-en át maximum 75 km/h-s tempóval), továbbá 160-as sebességig (Eco Pro üzemmódban) lekapcsolhatja a benzines blokkot. Az akkumulátorok 90 liternyit vesznek el a csomagtartóból, aminek befogadóképessége így 390 liter. Az ActiveHybridnek egyedi az emblémája, hibrid mivoltáról feliratok tanúskodnak kívül és belül, felárért aerodinamikailag spéci 18 colos felniken gurul, dupla kipufogóvége matt króm.
Hirdetés
A modellneve alapján 3 ActiveHybrid, ám feliratai szerint ActiveHybrid 3 pluszsúlya 135 kg a 335i-hez képest, mindazonáltal gyári vegyes fogyasztása hihetetlen 5,9 l/100 km, CO2-kibocsátása pedig 139 g/km.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 20:31
    Permalink

    Mi van hetedikes? Nem tanultad még meg, hogy ha klasszikustól idézel akkor csak pontosan, a szerző megnevezésével tedd.
    Aki még nem tudná, a TC-n ezt a szerencsétlennek írták, aki ott PSD néven nyomul.

    “Shadowbull 2011.05.10. 15:40:47
    @PSD: eheheh 🙂

    Jovan latom te sem valtoztal semmit 🙂

    Talan csak egy kicsit lettel hulyebb idovel. Nyilvan nem tett jot hogy anno bucira vertuk az ostoba fejedet 🙂

    Tancolj bohoc, regen rohogtunk mar igazan szivbol.

    🙂

    sb ”

    Már megint rommá égetted magad, hülyegyerek. A szopatásodra írt esszéből idézel? Ilyen hülye is csak te lehetsz. Idézd be az összeset idióta. Ennyire hülyét csinálni csak te tudsz magadból :DDD
    Grat, most már fejutottál az idiótaság mount everestére, van még tovább is??? Tudsz-e még ennél is nagyobb baromságot csinálni? Szerintem tudsz, irány a Hold:DDDDDDDDDDDDDDDD

  • 2017.10.30. at 20:31
    Permalink

    Pontosan ahogy megmondtam, az idióták éppen ilyen kiszámíthatóak mint te aki még azt sem érti amit maga ír. Vergődj még tovább, had röhögjünk rajtad.

  • 2017.10.30. at 20:31
    Permalink

    Látom 2.6T nálad nem közel 3T, akkor mennyi b+ 2T, vagy 4T? Hülye voltál régen is, most is az vagy.
    Fajtája anyádnak van meg neked teee, ugyanaz a kis szarevő netpatkány maradtál, aki voltal korábban, hiába változtatod a nickneveidet. Miután a TC-n totálisan beégtél utoljára PSD néven, most áttetted a székhelyed ide 🙂
    Megvonom a táplálékod, nem etetlek tovább, trollkodj csak kedvedre te kis autista faszfej.
    Persze provokálhatsz még, hogy még nagyobb hülyét csinálj magadból, de kétlem hogy sikerülni fog, mert már a csúcson vagy, felértél az idiótizmus Csimboraszzójára, ideje lenne abbahagyni, mert már minden rekord a tiéd 😉

  • 2017.10.30. at 20:31
    Permalink

    A 2.6 tonna feletti hülyeséged is totálisan irreális, minél jobban kínlódsz annál nagyobb idiótának látszol.
    Fiacskám amihez eddig itt hozzászóltál az minden kivétel nélkül egetverő baromság volt. Nagyobb hülyét már csak akkor tudnál csinálni magadból, ha ahelyett hogy füled-farkad behúzva lekushadva elsunnyognál innen, inkább tovább vergődsz az elmebetegségeiddel. A fajtádat ismerve az utóbbit fogod választani.

  • 2017.10.30. at 20:31
    Permalink

    Mellesleg a “közel 3 tonna” az nem pont 3 tonnát jelent, csak látom szövegértelmezésből a kedvenc egyesednél nem jutottál magasabbra :))
    Tehát, közel 3 tonna azt jelenti, hogy 2.6 tonna felett van, de egy GYP-snek biztos nem jut el ez a nüansznyi diffi az agyáig UGYE?

  • 2017.10.30. at 20:31
    Permalink

    Mi van hülyegyerek? Hiányzik az iskola? Senki sem mondja a kedvenc szövegedet: “leülhetsz egyes alá”?
    Húzzál vissza a könyveidhez, pótvizsgáig már csak néhány hét, te idióta 😛

  • 2017.10.30. at 20:31
    Permalink

    És kiket ültetsz az 5+2 személyes Model-S-be gyengeelméjűkém, 7 db 127 kg-os utast? A 2 pótülésre biztos nem fognak beférni a kövér disznóid.
    Vagy 5 egyenként 100 kg-os felnőttet, 2 elhízott 50 kg-os gyereket és még 292 kg-nyi ólommal bélelt bőröndöket a csomagtartókba?

    Ilyen alapon a hígfos bömbös kamuhibridje meg 20 tonna fölött van, mert afrikai elefántokat vontatok vele.

    Leülhetsz, egyes alá!

  • 2017.10.30. at 20:31
    Permalink

    [i]“Tesla S- közel 3 tonna”[/i]”

    Persze, sőt nálatok a zárt osztályon majdnem 100 tonna! A valóságban 2108 kg (a legnagyobb akkumulátorral szerelt változat)

    Leülhetsz, elégtelen.

  • 2017.10.30. at 20:31
    Permalink

    Tesla S- közel 3 tonna 🙂
    Egy tankolás mennyi idő?
    Mekkora a hatótávolság?
    Mennyibe kerül? – a BMW-t is USA ár alapján hasonlítsuk, és USA benzinárral.
    Mikor hozza be az ár különbséget, a tankolásnál? Erre azért kíváncsi lennék a 335i-hez képest is 🙂

  • 2017.10.30. at 20:31
    Permalink

    Nem értem a gyártókat, miért nem csinálnak egy 120 Lóerős kocsit 2,5 literes fogyasztással!
    6 literest már az oroszok is tudnak!

    A fogyasztás érdekes dolog, mivel a túra motorok is 4-5 literes fogyasztásúak, két keréken egy személlyel és kb 300 kilóval!

  • 2017.10.30. at 20:31
    Permalink

    [i]“gyári vegyes fogyasztása hihetetlen 5,9 l/100 km”[/i]

    Valóban hihetetlen, annyira, hogy ez a ketyere akkor fog 5.9-et fogyasztani, ha tréleren viszik.

Vélemény, hozzászólás?