Jól értem, Bentley a tajgára?

Állítólag Bentley Bentayga lesz az angol SUV neve

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bentayga - ízlelgessük a szót. Egy holland lap szerint ez lesz ugyanis a Bentley új nagy SUV modelljének a neve.


A Bentley évek óta tervezett SUV modelljét már többször megszellőztették, de eddig még mindig homály fedi a legfontosabb részelteit. A formáit csak nagyjából tudjuk elképzelni a 2012-es SUV tanulmányuk és az alapján, hogy azon azért finomítottak, egy annál klasszikusabb, Bentley-sebb külsőt ígérnek. Hogy mi fogja hajtani? Pontosan nem tudjuk, ahogy azt sem, hogy fog állni az összkerékhajtással. A cég persze ígért V12-es, meg hibrid változatot, de egyelőre annyi biztos, hogy árával a ma kapható nagy SUV-okon túl fog tenni. Bentley SUV-ként emlegettük, de eddig még a nevét sem tudtuk.
Hirdetés


Az EXP 9 F tanulmány elnevezése alapján betippelték, hogy a végén az F Falcon lenne, de ez a teória most úgy néz ki megdőlt. A holland Autovisie, a De Telegraaf autós melléklete hozta le a hírt, hogy a Bentley levédette a Bentayga nevet. Nem, nem a tajga éghajlati öv, nem is tundra, nem is a Lada egykori export Nivája, a Taiga volt a név forrása, hanem a Bentayga. Földrajzi név, a Kanári-szigeteken egy sziklaképződményt hívnak így. Eszerint a britek egy kevéssé ismert spanyol szikláról neveznék el legújabb modelljüket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?