A Ford Mustang már most siker lett

Angliában egy évre előre eladták az összes Ford Mustangot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ausztráliában a Ferrari 488-ast kapkodták el a vevők, Angliában meg a Ford Mustang sikere lett a vártnál látványosabb. 2016-ig mind elkelt.


A Ford a briteknél hagyományosan erős, köszönhetően a több évtizedes helyi gyártásnak. A Mustang a szigetországban is erős név, de eddig nemhogy jobbkormányos, de még rendes európai változata sem volt. Nem úgy a Mustang idei évtől gyártott hatodik generációjából, ami élből keményebb lett nekünk, Európaiknak. Az első hivatalosan árult brit Mustangban is alap a Performance Pack részeként az erősebb fék és a nagyobb teljesítményű hűtőrendszer. Tudják, mi Európaiak alapból rá vagyunk állva a teljesítményre és az autózhatóságra, míg Amerikában elég a V8-as röfögő hangja is.
Hirdetés

A 30 ezer font alatti alapáron kínált Mustang eszeveszett jó vételnek számít, ha a stílusát, az erejét és a teljesítményét nézzük. Tudják ezt a britek is, akiknél kis túlzással minden faluban van versenypálya. Szeretik az erős kocsikat, annyira, hogy a Mustangból is előre elfogyott az összes, jövő júliusig. A britek teljesen rá vannak állva a bitang Fordokra. A legutóbb például amiatt lett kisebb balhé, mert a GT-ből majd csak évi 20 példányt szánnak nekik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?