Tesztelőit meggyőzte a Mini E

Angliában is sikert arattak az elektromos Minik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az egy éves időtartam alatt több mint négyszázezer kilométert mentek a Mini E-k.


Nem rég számoltunk be a kölni ColognE-mobil program sikeréről, most pedig egy Angliában tartott hasonló hosszútávú teszt hozott pozitív eredményeket. A kísérletben résztvevő 138 ember majdnem mindegyike úgy nyilatkozott, hogy legközelebb fontolóra venné egy elektromos autó megvásárlását, miután egy évig hajtották a Mini E-ket a szigetország lakói.
Hatvankét résztvevő folyamatosan a Mini E modellekkel járt, míg a maradék 76 felváltva használta a tesztautókat, a próbaidőszak alatt több mint 400 ezer kilométert tettek meg összesen. A napi átlagos futásteljesítmény 50 km alatt alakult, és általában otthon töltötték fel az akkumulátorokat, hetente átlagosan 2,9 alkalommal.

Ötből négy ember úgy nyilatkozott, hogy utazásaik 80 százalékára elegendő volt a Mini E, kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy hátsó üléssel és nagyobb csomagtartóval ez a szám 90 százalékra is felmehetett volna. A töltések és mérföldek száma alapján az átlagos üzemanyagköltség két penny volt mérföldenként, azaz hat hónap alatt csupán hatvan fontba (kb. 18 ezer forint) került egy Mini E üzemeltetése.
A teljesen feltöltött Mini E körülbelül 145 km megtételére alkalmas, de a tesztelők megállapították, hogy hideg időben valamennyit csökken a hatótáv. Ugyanakkor egybehangzóan rendkívül pozitívan értékelték a Mini E által nyújtott vezetési élményt, hiszen a 201 lóerős elektromotorral nagyon gyorsan indul, és kiválóan gyorsul, így megállapították, hogy az elektromos autók vezetése kifejezetten szórakoztató. Arról is beszámoltak, hogy mindössze egy hétre volt szükségük, míg megszokták az elektromos jármű használatának velejáróit, mint a töltés, a regeneratív fékezés és a szinte teljes csönd haladás közben.
A teszt eredményeit a BMW mérnökei első körben a vadonatúj BMW i3, valamint az 1-es sorozatra épülő BMW ActiveE modellek továbbfejlesztéséhez használják fel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?