Anonim elkövető hagyta kézjegyét Norbi Audiján
Milliós kár Schobert Norbi Audiján
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Norbi kocsiját teljes mértékben újjá kell fényezni. A munka és a gyári festékvastagság elvesztésével járó amortizáció bőven milliós tételt jelent.
Kevés idegesítőbb dolog van, mint ha az ember, pláne ha az autószerető ember járgányát összekarcolja valaki. Schobert Norbival most mégis ez történt. Ismeretlen tettes hagyott kéz vagy inkább kulcsnyomot autója minden karosszériaelemén. Keseredettségének facebook-oldalán adott hangot, onnan idézzük:
Valaki összekarcolta az autóm minden elemét, amíg sportoltam reggel. Szentendre, Casino parkoló. Most elmondom a gondolatom: Egyrészt elszomorít a gyávaság és a gonoszság ilyen ötvözete. Egy autó nem tehet semmiről. Másrészt céges bérlemény, tehát nem is az enyém, nem nekem tesz kárt. Harmadrészt 100% casco, vagyis egy fillérembe nem kerül a vadiúj fényezés és legalább eltűnnek a kisebb karcok. Ami tragédia az a gyáva féreg, rákos lélek. Mert amikor valakinek nem tetszik valami, odajöhet hozzám és megbeszélhetjük. Csak az a baj, hogy olyan emberekkel élünk egy országban, ha a másik sikeresebb, akkor a házat is rágyújtaná.
Tudjátok sokan azt gondolták Szentendrén, hogy becsődölt az Update Cafe és akkor nem mondtam semmit. De most elmondom. Jól ment. Teltházas hétvégék, isteni kaja és rendezvényeink voltak kis működési költség mellett. Egy dolgot utáltam. Hetente betörték az ablakot, feljelentettek minden hatóságnál, ráírták a kerítésre, hogy büdös zsidó vagyok és a végén zsaroltak is olyanért, amihez közöm nem volt.
Meguntam, becsuktam, odaveszik a belefektetett pénzem és munkám. A háttérben élek. Több országban vannak cégeink, rengeteg embernek adok munkát, folyamatosan csak növekszünk, minden boltunk sikeres, de nem állok ki a fénybe. Nem tehetem meg. Itthon ez bűn még akkor is, ha nem vagy bűnöző, ha nem állami mutyiból hoztad össze. Akkor is, ha szegénylegényből munkával és szerencsével, hittel érted el. Tudjátok mi az érdekes? Nem fáj. 2 hét múlva szebb lesz mint volt. Utána fel is gyújthatja az illető, előtte azért kiszállok. Más fáj: Az Ország.
Norbi
Optikai és motortuningot egyaránt kínál az ABT − nem tudjuk, hogy Norbi, vélhetően benzinmotoros autója milyen tételekkel rendelkezik
Noha a legújabb generációs, a fotó alapján fekete színű A8 dukkója az alapáras Brillantfeketének, nem pedig valamelyik gyöngyház- vagy metálfénynek tűnik, az újonnan mintegy 30 millió forintos limuzin esetében biztosak lehetünk abban, hogy a gyári festékvastagság elvesztése milliós amortizációt jelent − amit semmilyen casco sem térít meg.
Fotó, forrás: facebook
A hírt szerkesztette: Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Újabb SUV a láthatáron: Audi Q2
A már most is három különféle szabadidő-autóval rendelkező Audi hamarosan bemutatja negyedik SUV-ját, s már látható, hogy melyik lesz az ötödik.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
AUDI tesztek
Audi A6 3.0 V6 TDI quattro S tronic teszt 
Ma gyakorlatilag bármi belekrülhet az Audi A6-osba. Így akár luxusautós jegyekkel is felruházható a négykarikás nagyautó. Egy dolgot lehet csak hiányolni: az egyedi formát.
Audi A1 1.4 TFSI S tronic Ambition teszt
Ez azért így erős, mondtam magamban, amikor megláttam a tesztautó árát - és nem a turbómotor teljesítményére gondoltam.
Audi A4 2,0 TDI
Egy évvel tovább tartott ezúttal a generációváltás az A4-es Audi háza táján, mint szokott, de nagyon megérte a várakozás. Az ingolstadtiak a kategória egyik etalonját dobták piacra.
Még több AUDI tesztCímlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
6 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Szuperkönnyű elektromos triálbringa az Auditól
- Akár 20 százalékos spórolást jelenthet a tartós bérlet
- Mit tegyünk, ha jön a vihar?
- Igazi buliautó az Audi Q3 red track Woerthersee
- Újabb SUV a láthatáron: Audi Q2
- Még feljebb pöröghet a használt autók importja
- Audi kontra Ducati: melyik a gyorsabb?
- Idén is Georallye futamok Pécsett
- Pekingben mutatkozik be az Audi A6 L e-tron
- Audi Q5 facelift
Használtautó.hu
|
Ár: 22.590.000 Ft Évjárat: 2011 / 3 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.649.000 Ft Évjárat: 1998 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 559.000 Ft Évjárat: 1996 / 9 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |




















Hozzászólások (9 db)
Mi a faszt nyavajog ez a kis csömpeszájú, főleg úgy, hogy még szívességet is tett neki az aki összekarcolta "új fényezést kap és nem kerül nekem semmibe"???
Lehet ő magának csinálta, hogy foglalkozzanak vele!!
TÉNYLEG ZSIDÓ????
Krisztó!
Norbitól, a stílusától émelygek, de kijelenthetem, hogy aki a másiknak kárt okozva "mond véleményt", az egy büdös bunkó, akár megtérül az a kár, akár nem.
Mi a faszt nyavajog ez a kis csömpeszájú, főleg úgy, hogy még szívességet is tett neki az aki összekarcolta "új fényezést kap és nem kerül nekem semmibe"???
Lehet ő magának csinálta, hogy foglalkozzanak vele!!
TÉNYLEG ZSIDÓ????
Lehet valaki megunta,hogy Norbink rokiparkolóban parkol a nagymami kártyájával?Vagy már megjavult?:-oDe az autót sajnálom,az nem tehet semmiről.
Lesz majd olyan kaja is jó pénzért persze, ami még az aranyeret is megszünteti.Meg update koraszülés ellen... Az emberi hiszékenység határtalan, aki ezt kihasználja, annak nem kell a kocsiját össze firkálni, nem ő tehet róla. Ha a vak ló fényt eszik, akkor látni fog.... :-) A régi öregek 90 év feletti kort is elértek, a mostaniak jó, ha 70-et. És anno nem volt update, se hülyítés. Aki ostoba, hiszékeny, az fizessen, aki meg ebből él, az jól teszi.
Helló Cipész!
Nem vagyok irigy Norbira, csinál amit csinál nem érdekel, mert kihasználja az embereket
Arra nem jöttek rá hogy rendszeres mozgás nélkül nincs fogyás?
A náluk lustábbak és butábbak veszik még a mindenféle "alszom és úgy fogyok" kapszulát és társait.
Ja és az hogy f@sz vagyok én dícséretnek veszem..sokan mondják biztos igaz :))
Szerintem az egészben az a legdurvább, hogy sokunk autóját karcolták már végig így, és a kutyát nem érdekelte, be van tudva annak, hogy szemét országban élünk és sokan szarnak a fattyukra amit világra hoztak. De jön Ápdét Nóórbi a bérelt talicskával, amit egyébként kp-ra megvehetne minden nap egy éven át, és hír lesz belőle. Majd sajnálom, ha ő is engem, és lehet irigyezni meg bunkózni. Bár lap esetben és is a kezét törném szilánkosra minden ilyen kis sutyerák karcolónak...
Üdv!
Te Combi mekkora egy f.. vagy. Pont olyan kretén mint a karcoló. Épp rátok vár a Duna vize. Nem kötelező a Norbi kajájából enni. Én sem eszem csak pont nem értem az ilyen hozzáállást. IRIGYSÉG kegyetlenül.
Díjazom Norbi őszinteségét, de ha keményen őt vágja pofán az illető, vagy bárki más akkor rohan feljelentést tenni, mert a törvény úgy is az ő oldalán áll.
Szóval aki összekarcolta a kocsiját szerintem nem gyáva, szemtől szemben is szívesen pofán vágná Norbit, csak hát senki nem vonul szívesen börtönbe.És ez nem gyávaság.
Ha lehetőség lenne arra hogy egy dokumentumot aláírva a bíróság elfogadja azt a tényt hogy minden törvényes intézkedés tilos az ellen az ember ellen aki erőszakot alkalmaz ellenem, akkor beszélhetnénk arról ki is a bátor.
Az meg hogy "gyere beszéljük meg mi nem tetszik" mire jó?
Elküldöm melegebb éghajlatra, ordítozom vele stb...ő meg mosolyog hogy volt egy jó napja...
De ha büntetlen bunyóra kerülne a sor, sokan nem lennének "nagy legények"..
Ja, azért a Casconál is van önrész, igaz van akinek ez semmi..
És még egy kis utóhang..lehet sokan rájöttek arra hogy ez az Update dolog nem varázslat ahogy eddig hitték.
A fogyáshoz és a kondició tartásához, növeléséhez egy egyszerű embernek csak napi rendszeres mozgásra van szüksége, ehet amit akar.
Mikor én versenyszerűen sportoltam (napi 4-5 órát) ne tudjátok meg mit, és mennyit ettem, és egy deka felesleg sem volt rajtam.Most meg ha két napig sokat eszek már rám is ugrik 1 kiló...
Hát nem mondom furcsa egy szerzet az ember. S mi fő irigy.
"Ha nekem nincs, neki se legyen" ez a mottója sokuknak.
Bár nyugdíjas vagyok, de azért úgy tökön rúgnám az ilyen alja népet!!!!!!!!
:((((((((