Kívül-belül látható az új Audi A4 – egy kicsit

Apró részletek a vadonatúj Audi A4-ről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fogyókúrával, benzines, dízel és hibrid hajtásláncokkal jön az új Audi A4. Első képein már most látható.


Kémfotón már korábban is láthattuk a szeptemberi Frankfurti Autószalonon bemutatkozó következő generációs, B9 kóddal érkező Audi A4-est. Nemrégiben egy újabb, már kevésbé maszkolt példányt kapott lencsevégre a Worldcarfans egyik olvasója, de most néhány beltéri, s a kész fényszórót ábrázoló kép is felkerült a világhálóra.
Az Auditól nem szokatlan módon ledes lesz a menetfény, de ledes főfényszórót is várhatunk, hiszen tudjuk, fénytechnikában nem rosszak az ingolstadtiak.
A mind kevésbé álcázott autók láttán egyértelmű, hogy a mostaninál agresszívabb, karakteresebb formával jön az új A4, vaskos, ugyanakkor szellősen elhelyezett hűtőmaszk-lamellákkal. Az első beltéri fotók szerint teljesen új lesz a műszerfal és a középkonzol is, a nagyobb, A7, A8 modellekből ismert a váltó előválasztója.
Hirdetés
Az új MLB (moduláris és hosszmotoros) platformra épülő A4 állítólag mintegy 100 kilogrammal könnyebb lesz a most még kapható elődjénél, kínálatában 120-326 lóerős teljesítménnyel sorakoznak majd a benzines, dízel, illetve hibrid variánsok. A legerősebb, 326 lóerős verzió épp utóbbi, a minden bizonnyal a kínálat legtakarékosabbjának is várható 2.0 TDI e-tron lesz. További részletek bizonyára érkeznek még az őszi hivatalos debütálás előtt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?