20,11 millió forintot ajánlottak az első hazai csillagosért

Árának többszörösét adták az első hazai Mercedes-Benzért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Árverésen értékesítette az első hazai B-osztályt a Mercedes-Benz, árát így alaposan feltornázták a licitálók.


Miként arról korábban beszámoltunk, márciusban hazánkban, Kecskeméten is elindult a második generációs Mercedes-Benz B-osztály gyártása. A próbapéldányok utáni, első, immár értékesítésre is szánt darabot aukcióra bocsátotta gyártója, hogy az abból származó bevételt a MobileKids program hazai támogatójának, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlja fel.
Három hét alatt 41 ezer látogató kísérte figyelemmel az árverést, mely során 374 licitet tettek az autót megvásárolni kívánok, az internetes aukció április 21-én 17:15-re időzített lejártakor 20 110 000 forintos leütési árral a Mercedes-Benz egyik hazai márkakereskedője, a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. volt az utolsó ajánlattevő, így az övé lehet az első értékesítésre szánt példány.
Hirdetés

Nagyon örülünk ennek a csodálatos eredménynek, és annak, hogy az árverés tízezreket mozgatott meg. Különösképp fontosnak tartjuk azonban, hogy a licitálók fogékonyak voltak az árverés jótékony voltára. A teljes összeggel ugyanis egy olyan alapítványt támogatunk, amelynek célja a gyermekek életkörülményeinek javítása. Ezeken túlmenően a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal közös feladatunknak tekintjük, hogy a gyermekek számára biztonságosabbá tegyük a közlekedést.” – nyilatkozta Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
Hasonló lelkesedéssel kommentálta az eseményt az első hazai B-osztályt megvásárló cég ügyvezetője, Kovács Róbert is: „A Jász-Plasztik Autócentrum Kft. már több mint 15 éve elkötelezett a Mercedes-Benz márka iránt. Nagy örömünkre szolgál, hogy az első magyarországi Mercedes gyártásakor nemcsak ennek a történelmi pillanatnak lehetünk a részesei, hanem a vételár jótékonysági felajánlásával egy nemes célt is támogatni tudunk.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeinek javítása, jövőjük megalapozása.
Csodálatos érzés, hogy egy olyan nagy multinacionális cég, mint a Mercedes-Benz, Magyarországon nemcsak a jó magyar munkaerőt keresi, hanem a társadalmi szituációkra érzékeny partnerként érkezik hazánkba, és segíteni kíván beteg, hátrányos helyzetű gyermekeken is. A Mercedes-Benz nyitása napján bemutatta, hogyan lehet egy ország életében aktívan részt venni, barátokra, partnerekre lelni. Isten hozott Mercedes-Benz Magyarországon” – nyilatkozta Dr. Edvi Péter a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke.
A Mercedes-Benz akciója egyben a Vatera aukciós portál eddigi legnagyobb jótékonysági árverése is volt, amely – az aktív licitálóknak köszönhetően – már félidejében megdöntötte a Vatera eddigi rekordját.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?