0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Árcsökkenés a benzinkutakon: szerdától csak a gázolaj olcsóbb

5 forint - ennyivel olcsóbb szerdától a gázolaj

2012. január 23., hétfő 12:58 (4 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Komoly enyhülésre még rövid távon sem számíthatunk, de szerdától a gázolaj literára 5 forinttal apad.

Szerdától hajszálnyit több gázolaj kapható ugyanazon összegért, 20 ezer forintért fél liternyi a többlet, ennyit a kutak eltérő árain is bármikor lehet nyerni

Szerdától hajszálnyit több gázolaj kapható ugyanazon összegért, 20 ezer forintért fél liternyi a többlet, ennyit a kutak eltérő árain is bármikor lehet nyerni

Azok után, hogy az idei évben eddig minden héten emelkedtek (a benzin esetében literenként összességében 26, a gázolajnál 29 forinttal) az üzemanyagárak, már az is felüdülés, hogy e héten nincs drágulás, azaz újabb árrekord.

A gázolaj ráadásul szerdától olcsóbb is lesz, literenként 5 forinttal, melynek következtében átlagára 445 forintra apad literenként. Mivel a benzin marad a múlt heti drágulás utáni 425 forintos átlagáron, az árkülönbség e hét közepétől literenként "csak" 20 forintos, azaz közel 5 százalékos.

Miként azt korábbi cikkünkben már az előző hét végén írtuk, a kedvező változásban, azaz a gázolaj hajszálnyi árcsökkenésében a forint viszonylagos erősödése, illetve a világpiaci olajárak alakulása is szerepet játszott.

A hírt szerkesztette: Katona Mátyás

Ez is érdekes lehet:

Százon 2,8 litert fogyaszt egy VW Passat?

Egy amerikai házaspárt 2617 km-en át vitt egyetlen tank gázolajjal a VW Passat kétliteres dízele. Világrekord.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (11 db)

Ják! írta: 4 hónapja

Én nem örülök a csökkenésnek!

Ha lett volna egy kis-esze a MOL vezetésnek, benyelte volna ezt a csökkentést, így nagyobb lenne a hasznuk!

A válaszoláshoz belépés szükséges
írta: 4 hónapja

És azt azért tegyük hozzá, hogy a 40 éves szovjet rakéta elhárító rendszerek, ami Iránban is nagyrészt van, gond nélkül szedték le a nagyon dizájnos amcsi lopakodót, a legújabb fejlesztésű és EU-USA helikoptereket. Néha az egyszerű hatékonyabb:)
Olajárról meg csak annyit, hogy mikor Pakisztánban volt a rumli nem is olyan rég (jelentéktelen részét adja a világ kőolaj kitermelésének) és csökkentették a kitermelés, azt is rohadtul meg lehetett érezni itthon. Akkor most Irán nélkül (ami sokkal jelentősebb mennyiség) hogy nem fognak változni az árak? Mennyire kell sötétnek lenni, hogy ilyet mondjanak a hírekben...
Ja, és Horatius. Iránnak akkor is lenne pénze atom programra, ha már 10 éve nem venne tőle olajat senki. Kb ennyire szedték meg magukat az olajból, csak ez a pornépen nem látszik. És érdemes lenne kicsit globálisan nézni a helyzetet, ha tovább feszítik a húrt a zsidrákok, akkor Iránnak is vannak szövetségesei, és mi pont mindegyiknek ki vagyunk szolgáltatva olaj ügyben. A sors fintora...:)

A válaszoláshoz belépés szükséges
arni írta: 4 hónapja

Azért Iránt nem kéne lenézni. Háromezer különböző harckocsi, közel ötezer löveg, háromszáznál több vadászrepülő, melyben a sors fintoraként megtalálható a híres amerikai F14 Tomcat, a Francia Mirage mellett természetesen az orosz ászok, így a SZU 27, MIG 29, stb. Kettőszázezer sorozott katona, háromszázezer hivatásos és ugyanennyi azonnal bevethető kiképzett tartalékos. Rendelkezik ballisztikus célbajuttató rakétákkal, és most készíti a nagy badabumm pukkantóját. Ős ellensége a zsidó Israel.
Mi is a gond?

A válaszoláshoz belépés szükséges
Lgreco írta: 4 hónapja

Vezze-nev! Bazdmeg! olyan baromságokról beszélsz, hogy fáj már!!! Hol a faszomba élsz te idióta!!! Fogd már fel,hogy nem Irán hanem Amerika akitől félni kell!!!!!!!!!!!!!!! Egy satnya , rusnya, rasszista,(kukluszklán),rasszista nép aki nem tud szembe nézni a saját gyalázatos múltjával, akiK KIIRTOTTÁK TÖBB 100 MILLIÓ INDIÁNT !!!! Amerikában!!!! és ezek adagolják a DEMOKRÁCIÁT!!!!!! SZERINTED HELYÉN VALÓ EZ????????

A válaszoláshoz belépés szükséges
Bezzenev írta: 4 hónapja
Horatius írta: 4 hónapja

HOPPÁ! Máris itt lesz a hatalmas Olajár emelkedés!



Ma lépett életbe az Irán elleni Uniós Olajembargó, amit azért kellett meghozni és fenntartani, hogy Irán ne tudja finanszírozni az ATOMPROGRAMJÁT!



Irán Atombombát fejleszt, amely veszélyeztetni az egész Világot és ezt megakadályozandó egyetlen EU állam sem vásárolhat Irántól kőolajat. Emiatt azonnal felugrott az olaj világpiaci ára!



Nem kell nekünk elektromos autó??? Jó, hogy ennyire ki vagyunk szolgáltatva az olajnak és a Világ politikai - gazdasági háborgásainak?


Nem a világot fenyegeti, hanem 1 bizonyos országét....csak a hype megy a tv-ben...ha 2015-re ki is fejlesztenek egy töltetet, nem tudják pár km pár száz km-nél többre kilőni.A transport bukó, mert kilövik mielőtt még a célponthoz érne.A hadseregük egy vicc, technikailag 50 évvel le vannak maradva...ezek tudatában pedig lehet gondolkodni.

Másrészről, elmesélem, h az olajcégek sokkal veszélyesebbek az egész világra mint az a purgyé állam....

A válaszoláshoz belépés szükséges
Horatius írta: 4 hónapja

Most mondták a Híradóban friss hírként az m1-en! Nem tőlük vesszük az olajat, de minden apró rezdülés kihatással van az olaj világpiaci árára, ami miatt bármikor az egekbe szállhat!

Ezért kellene mielőbb leállni az olajról, kiszállni ebből a buliból.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Combi27 írta: 4 hónapja

1.: még jó hogy nem Irántól vesszük az olajat, bár tudom semmi köze az olajárhoz.De jó tudni hogy ezáltal nem lehetünk ellenségek.
2.:Atombomba?Remek! Remélem használja valaki, majd mielőtt becsapódna, másvalaki ellencsapárt indít.Utána melyik fél fog uralkodni a Földön? baktériumok, vírusok..ez aztán az előrelátás :))

A válaszoláshoz belépés szükséges
Horatius írta: 4 hónapja

HOPPÁ! Máris itt lesz a hatalmas Olajár emelkedés!

Ma lépett életbe az Irán elleni Uniós Olajembargó, amit azért kellett meghozni és fenntartani, hogy Irán ne tudja finanszírozni az ATOMPROGRAMJÁT!

Irán Atombombát fejleszt, amely veszélyeztetni az egész Világot és ezt megakadályozandó egyetlen EU állam sem vásárolhat Irántól kőolajat. Emiatt azonnal felugrott az olaj világpiaci ára!

Nem kell nekünk elektromos autó??? Jó, hogy ennyire ki vagyunk szolgáltatva az olajnak és a Világ politikai - gazdasági háborgásainak?

A válaszoláshoz belépés szükséges
Katona Mátyás írta: 4 hónapja
Combi27 írta: 4 hónapja

akkor a tegnapi tévés hírekből az "akár 13 forintnyi csökkenés" nem jött be.Persze kell a maradék haszon másra..


Erőteljesen tévedésnek mondható az említett 13 forintnyi csökkenés, mi 4-5 forintot tippeltünk.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Horatius írta: 4 hónapja

Mézesmadzag: átmenetileg visszább engednek egy kicsit (semmit nem segít az autósoknak az a -5 Ft), hogy lélektanilag nehogy kiboruljon a bili az embereknél és elmondhassák: "- Lám most éppen csökkent! Bizony-bizony, nem mindig emelkedik!"

2-3 héten belül a többsörösét emelik vissza. Ez az átmeneti kis csökkentés a hozzászoktatás miatt van. Magyarázatot persze mindig találnak rá. Onnantól kezdve, hogy a gázolaj miért drágább, mint a benzin és miért nem sokkal olcsóbb, ezt nem lehet értelmesen megmagyarázni.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Combi27 írta: 4 hónapja

akkor a tegnapi tévés hírekből az "akár 13 forintnyi csökkenés" nem jött be.Persze kell a maradék haszon másra..

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1vcGVs

Friss tesztek

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?


Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.

Még több teszt

OPEL tesztek

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?


Opel Vivaro Tour Cosmo 2.0 CDTI ecoFLEX teszt

Opel Vivaro Tour Cosmo 2.0 CDTI ecoFLEX teszt

Új, Euro5-normás, fogyasztás-optimalizált alapmotorjával járt nálunk az Opel legnagyobb személyszállítója, a Vivaro.


Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI miniteszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI miniteszt 

Jövőre felfelé bővül az Opel piacvezető egyterű-kínálata, hiszen a Zafira Tourer nem nyugdíjazza, hanem kiegészíti a 2005-ben érkezett Zafira B kínálatát. Kipróbáltuk!

Opel Insignia 2.0 Turbo E85 teszt

Opel Insignia 2.0 Turbo E85 teszt

Próbára tettük az E85-tel hajtható, turbós Opel Insigniát. Fogyasztása első pillantásra drasztikus, ám a menetdinamikához és az E85 árához mérten nem túlzó.

Még több OPEL teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

2 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


E hét végén Shell Eco-marathon

E hét végén Shell Eco-marathon

3 napja – Sztori

A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.


Williams-siker és robbanás Barcelonában

Williams-siker és robbanás Barcelonában

4 napja – Sztori

Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

OPEL CORSA C 1.2 Optima

Ár: 1.090.000 Ft

Évjárat: 2006 / 7

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

OPEL CORSA 1.5 TD Swing

Ár: 579.000 Ft

Évjárat: 1997

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

OPEL TIGRA 1.4i 16V

Ár: 540.000 Ft

Évjárat: 1997

Kivitel: coupe

Üzemanyag: Benzin

Még több autó