Német vevő kapta meg az első szupertakarékos Volkswagent

Átadásra került az első Volkswagen XL1-es. Takarékos, de nem olcsó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy német kuncsaft 110 000 eurót, azaz több mint 33 millió forintot fizetett az első 0,9 l/100 km fogyasztású kétüléses Volkswagenért.

Már több mint egy éve ismerhetjük gyártáskész verziójában a Volkswagen szupertakarékos "egyliteres", egészen pontosan 0,9 l/100 km kombinált fogyasztást ígérő autóját, az XL1-est, mostanra pedig az első példány meg is érkezett vevőjéhez, aki természetesen német. Népautó várhatóan a germánoknál sem lesz az XL1-ből, hiszen annak ára 110 000 euró. Sokat kell autózni ahhoz, hogy kitermelje felárát az éhezőművész.
Hirdetés

A 0,8 literes, kéthengeres és 48 lóerős (felezett TDI-t jelentő) turbódízelből és 5,5 kWh-s lítium-ion akkumulátorból táplált, 27 lóerős villanymotorból álló hajtáslánc a karbonszálas műanyag karosszériával az említett fogyasztási értéken túl 50 kilométeres teljesen emissziómentes, elektromos üzemre is képes, CO2 emissziója 21 g/km. Az aszkéta fogyasztáshoz egészen jó menetdinamika társul, 100 km/órára 12,7 másodperc alatt gyorsul, akár 160 km/órás tempóra is képes az XL1.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 08:01
    Permalink

    Hát egy Model S úgfy simán még nem lesz 0 emos…

    Viszont ha telepít a kastélya parkjába pár 10 nm napelemet akkor már igen…

    Lehet már van neki ???

    Model S is meg napelem is ???

    Nagy az esély…

  • 2017.10.29. at 08:01
    Permalink

    33 millióért egy ilyen 2 üléses rondaságot? 5.5kw-os lítium akkuval? 30 millióért már Tesla S modellt vehetett volna rendes autóméretben 5 üléssel és 85 kW-os lítium akkuval 0 emisszióval.

  • 2017.10.29. at 08:01
    Permalink

    Lássuk be a legelső eladott példány megvásárlása mindig jó befektetés, ha sokat adnak el belőle azért, ha keveset azért. Az emberünk nyilván gyűjtő és ha megfelelő készlete van Porschékből Lambókból stb akkor egyre inkább keresi a ritkaságokat elsőpéldányokat…. s persze mindezt nem a családjától megvont pénzből.

  • 2017.10.29. at 08:01
    Permalink

    És te tényleg azt hiszed, hogy
    – emberünk családi autót keresett és ezt találta
    – az utolsó fillérjét is beledobta ebbe a vasba

    A hozzászólásaidat olvasva simán el tudom képzelni, hogy mindezt komolyan gondoltad.

  • 2017.10.29. at 08:01
    Permalink

    Kowi

    Szerintem próbáld ki mielött határozottan kijelentesz…

    Sajnos nem csak előnyei vannak..

    Én is örülnék ha lehetne normálisan használni, de már lemodelleztem s nem igazán….

  • 2017.10.29. at 08:01
    Permalink

    A tukroket, pontosabban azok hianyat elfogadnam. Palyan par szazalekos fogyasztascsokkenes, varosban meg nem csapjak le az alvo taxisok. Csak elonyei vannak.

  • 2017.10.29. at 08:01
    Permalink

    A tükör felbontása a látható fény hullámhossz tartományától függ, szóval nem végtelen. Ha az lenne, akkor semmi szükségünk nem lenne elektronmikroszkópra.

  • 2017.10.29. at 08:01
    Permalink

    Nem hiszem…

    A tukor felbontása végtelen…

    kameráé, monitoroké ehhez képest nulla.

    A Model S ben van csak HD, de oldalra az is kevés.

    Kiváncsi lennék hány méterig látható be az út ebből.

    +Nagyon lent vannak a monitorok, nem oldalra hanem le kell nézni.

    +Tesla kiszámolta (Model X) : autópályán kb 5% fogyi csökt jelentenek, városban semmit….

  • 2017.10.29. at 08:01
    Permalink

    Nem hiszem…

    A tukor felbontása végtelen…

    kameráé, monitoroké ehhez képest nulla.

    A Model S ben van csak HD, de oldalra az is kevés.

    Kiváncsi lennék hány méterig látható be az út ebből.

    +Nagyon lent vannak a monitorok, nem oldalra hanem le kell nézni.

    +Tesla kiszámolta (Model X) : autópályán kb 5% fogyi csökt jelentenek, városban semmit….

  • 2017.10.29. at 08:01
    Permalink

    Ebben kamerák vannak oldaltükrök helyett a légellenállás csökkentése érdekében.
    Ez az extra is nem sokára kötelező lesz majd, csak figyeld meg.

  • 2017.10.29. at 08:01
    Permalink

    Nem mosolyog majd pár hét múlva…

    33ért vett egy 2 személyes csomagtartó nélküli szuper sportkocsira hajazó csigamotorral szerelt valamit…

    Leesik a tantusz neki tuti nemsokára…

    Úgy tudtam az Eu-ban kötelező a külső oldalsó tükör.. de mégse ???

Vélemény, hozzászólás?