Első képeken a frissített Audi Q5
Audi Q5 facelift
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Finoman frissült az Audi szabadidő-autós kínálatának középső tagja, az épp csak leporolt Q5 ezentúl 3,0 literes TFSI motorral is kapható lesz.
A kínai piac nem kicsit fontos az Audinak (is), így a korábban csúnyán lebukott, enyhén leporolt Q5 premierét a Pekingi Autószalonra időzítette. Az ingolstadtiak szabadidő-autós kínálatának középső tagján mondjuk épp csak annyit ügyködtek, hogy el lehessen sütni a modellfrissítésnél szokásos "változtak a lámpák, a lökhárító és a hűtőmaszk, LED-es nappali menetfény jelent meg, bent még prémiumosabbak az anyagok, s új a kormány" panelt.
Reszeltek a felfüggesztésen, merevítettek a karosszérián, a nemrég madridi futballsztárok által fogyasztásilag tesztelt hibridet is soroló motorpaletta a 3.2-es V6-os FSI-t váltó takarékosabb, kompresszoros, kétféle teljesítményszinten (300-333 LE) elérhető 3.0 TFSI blokkal fölfelé bővült.
A faceliftes Audi Q5 az év második felében kerülhet a boltokba − nem csak Kínában, hanem az egész világon, így hazánkban is.
Kellemetlen visszahívás: rágja a rozsda a Maseratikat
Piacon az új Skoda Octavia RS
Fiat Panda 1.2 8V Lounge teszt
Piaci körkép: koros, de stílusos kupék 1 millióért
Honda Legend Coupe 2.7i V6, 1989 - használtteszt
45 éves Lütyő szolgálati autója
Piaci körkép: nem alapmotoros és nem veterán autók 200 ezer forintig
1050 lóerőt préselnek ki a Lamborghini Gallardóból
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
AUDI tesztek
Sokat sokért! Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
Tavaly ősszel frissítést kapott a hosszában beépített motorokkal szerelt, méretét tekintve nem is annyira kompakt Audi SUV. A Q5-öst második dízelével, izmos ellátmánnyal próbálhattuk.
Odatették magukat a németek! Audi A3 2.0 TDI teszt
Nem hibrid, nem elektromos, nem űrkorszaki, de még csak nem is quattro, az új A3-ast mégis nagyon komoly élmény vezetni, miközben nagyon sokban segíti is sofőrjét.
Nagy tekintély kompakt méretekkel - Audi Q3 teszt 
A legkompaktabb Audi SUV csúcsverziójával, erősebbik dízelével, összkerékhajtással és automata váltóval, valamint a nagyobbakét súroló árral járt nálunk.
Hanyas vagy? Új Audi A6 teszt 
Ma gyakorlatilag bármi belekrülhet az Audi A6-osba. Így akár luxusautós jegyekkel is felruházható a négykarikás nagyautó. Egy dolgot lehet csak hiányolni: az egyedi formát.
A legerősebb Audi A1-est teszteltük
Ez azért így erős, mondtam magamban, amikor megláttam a tesztautó árát - és nem a turbómotor teljesítményére gondoltam.
Még több AUDI teszt
Címlapon
Friss cikkek
Amíg van rá vizsga, addig taxi, aztán kuka
Tegnap – Sztori
Rövidesen új rendeletnek kell megfelelniük a budapesti taxiknak. Olyat néztünk meg, ami elvérzik a korhatáron, s ami talán fabatkát sem fog érni. Egy 7 üléses Opel Zafiráról van szó.
Nem mese: 887 lóerős a Porsche új hibridje
2 napja – Újdonság
A Porsche 887 lóerős plug-in hibrid szupersportkocsija a hatékonyság és a maximális teljesítmény jegyében született. 4,6 literes V8-as benzinese, valamint két villanymotorja 2,8 másodperces százas sprintet ad, végsebessége 340 kilométer/óra.
Viszlát boxerhang, hello villanyüzem - VW Bogár áramhajtással
3 napja – Sztori
Jönnek a villanyautók, legtöbbször futurisztikus formával, pedig a veteránok állíthatók át elektromos üzemre legkönnyebben. Íme egy példa!
-
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
6 napja – Újdonság -
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
2 hete – Újdonság -
Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes
2 hete – Újdonság -
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
2 hete – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
2 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
2 hete – Újdonság -
Indul a Le Mans-i 24 óráson az Opel - ültünk a versenyautójában
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Hova pakolhatunk a legolcsóbban?
- A BMW után az Audi is beszáll a télisport üzletbe
- Ezért nem szabad inni, és vezetni - értelmetlen pusztítás más állapotban
- Vakteszt: különbözik-e a prémium- a tömegautóktól?
- Szuperkönnyű elektromos triálbringa az Auditól
- Renault luxusautó Mercedes alapon
- Piaci körkép: német prémium-benzinesek 2 millióig
- Könnyebb lesz az új Audi R8
- Tengeri rekorddöntésre készül a Maserati
- Diétára fogják az Audi Q7-est
Használtautó.hu
|
Ár: 5.490.000 Ft Évjárat: 2007 / 6 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 699.000 Ft Évjárat: 1998 / 11 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 3.690.000 Ft Évjárat: 2005 / 7 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |



























