0 új cikk érkezett

Audi RS3 – öthengeres turbómotorral

Legendás Audik közé emelkedhet az A3-as, 350 lóerős motort kap

2010. augusztus 5., csütörtök 8:51 (2 éve)
Címkék: Audi, rs3, a3

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Móresre tanítja a Focus RS-t is az Audi RS3, amely alaphangon is 350 lóerős teljesítményével új dimenziót nyit a kompakt kategóriában.

Legalább 350, de lehet, hogy 400 lóerős lesz az Audi RS3

Legalább 350, de lehet, hogy 400 lóerős lesz az Audi RS3

Nem is tartott olyan hosszú ideig a Ford Focus RS regnálása a forró ferdehátúak között, mint azt eleinte gondoltuk. A 305 lóerős teljesítmény alig két hónap múlva már csak a futottak még kategóriába lesz elegendő. Az Audi mérnökei ugyanis kihasználva a padlólemezben rejlő lehetőségeket, minden idők legerősebb kompakt autóját mutatják meg a nagyvilágnak a Párizsi Autószalonon. Az Audi TT RS-ben dolgozó 2,5 literes, öthengeres benzines turbómotort szerelik az A3-as karosszériába, aminek eredménye a legalább 350 lóerős forró ferdehátú. Mivel az RS3-asnak nincs házon belüli konkurenciája, akár 400 lóerő is lehet a teljesítmény – a TT-ben az R8 V8 miatt visszafogták a motor teljesítményét.

Hatalmas első légbeömlőiról lehet majd megismerni a villámgyors Sportback-et Hatalmas első légbeömlőiról lehet majd megismerni a villámgyors Sportback-et

Hatalmas első légbeömlőiról lehet majd megismerni a villámgyors Sportback-et

A hírt szerkesztette: Lővei Gergely

Ez is érdekes lehet:

Sirályszárnyas stretch limo Audi R8-ból

A brit Limo Broker nevű limuzin kölcsönző zászlóshajója lesz a V10-es motorral hajtott szupersportautó nyújtott változata.


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hdWRp

Friss tesztek

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 

A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.


Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.


Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt

Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 

Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.

Még több teszt

Audi tesztek

Audi A6 3.0 V6 TDI quattro S tronic teszt

Audi A6 3.0 V6 TDI quattro S tronic teszt 

Ma gyakorlatilag bármi belekrülhet az Audi A6-osba. Így akár luxusautós jegyekkel is felruházható a négykarikás nagyautó. Egy dolgot lehet csak hiányolni: az egyedi formát.


Audi A1 1.4 TFSI S tronic Ambition teszt

Audi A1 1.4 TFSI S tronic Ambition teszt

Ez azért így erős, mondtam magamban, amikor megláttam a tesztautó árát - és nem a turbómotor teljesítményére gondoltam.


Audi A4 2,0 TDI

Audi A4 2,0 TDI

Egy évvel tovább tartott ezúttal a generációváltás az A4-es Audi háza táján, mint szokott, de nagyon megérte a várakozás. Az ingolstadtiak a kategória egyik etalonját dobták piacra.

Még több Audi teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autós hirdetések a Super Bowlon

Autós hirdetések a Super Bowlon 

Tegnap – Sztori

Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.


Unicat Experience EX63-HD

Unicat Experience EX63-HD

Tegnap – Nagyvas

Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.


Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC

Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC

2 napja – Újdonság

Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

Audi A4 2,0 TDI

Audi A4 2,0 TDI

3 éve – Teszt

Egy évvel tovább tartott ezúttal a generációváltás az A4-es Audi háza táján, mint szokott, de nagyon megérte a várakozás. Az ingolstadtiak a kategória egyik etalonját dobták piacra.


Jégszobor Audi A3 Sportback-ből

Jégszobor Audi A3 Sportback-ből 

Tavaly – Sztori

Nagy a baj, amikor kefe helyett kalapács és véső szükséges az autó téli letakarításához. New Yorkban ezzel szembesült egy Audi A3 Sportback tulajdonos.


100 éves a Monte-Carlo Rali 3. rész

100 éves a Monte-Carlo Rali 3. rész 

Tavaly – Sztori

A raliversenyzés történetének legnagyobb győzelmeként emlegetik, amikor az 1985-ös Monte-Carlo Ralin Ari Vatanen elpáholta a Monte király Walter Röhrlt.


Használtautó.hu

AUDI A6 Avant 2.7 TDI...

Ár: 3.950.000 Ft

Évjárat: 2005 / 11

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

AUDI A6 Avant quattro...

Ár: 1.149.000 Ft

Évjárat: 1996

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

AUDI ALLROAD quattro 2...

Ár: 2.500.000 Ft

Évjárat: 2003 / 7

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

Még több autó