Dízelmotorral 5,1-et gyorsul az első gázolajos sport Audi

Audi SQ5 TDI: az első dízelmotoros S-modell

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A most bemutatott SQ5 az Audi sportszériájának első dízelmotoros modellje, 313 lóerővel és 650 Nm-es nyomatékkal.


A nemrég dízelmotoros M modelleket bemutató BMW nyomába eredt az Audi, hiszen az ingolstadtiak is bemutatták első gázolajos sportmodelljüket, az Audi SQ5 TDI-t. Az első dízel-S Audiba háromliteres turbódízel motort pakoltak, mely 313 lóerejével és 1450-2800 1/perc között folyamatosan rendelkezésre álló 650 Nm-es nyomatékával elég brutális menetteljesítményekre képes, álló helyzetből 5,1 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, végsebességének pedig 250 km/h-nál szab korlátot az elektronikus gyeplő.
A komoly lendületet biztosító motor ereje nyolcfokozatú tiptronic váltón keresztül jut át a quattro négykerék-hajtáshoz, a sok fokozatnak köszönhetően a gyáriak 7,2 l/100 km-es átlagfogyasztást mértek. Sportfutóművel 3 cm-rel csökkentették az autó hasmagasságát, és az alapmodell elektromechanikus szervokormányának beállításait is közvetlenebbre vették.
Hirdetés

Az SQ5 kívülről a platinaszürke single frame hűtőrácsról, valamint hangsúlyos alumínium kiegészítőiről ismerhető fel, ebből készültek az aerodinamikus tetősínek, a hátsó spoiler, az ablakkeretek,a tükörházak, és a lökhárítókra is jutott belőlük egy díszcsík.
Az utasteret Nappa bőr-Alcantara kombinációjú motoros mozgatású sportülések, alubetétek, szürke műszerek fehér mutatókkal, S-line kormány és váltókar dobják fel. Az SQ5 TDI 2013 első negyedévében kerül piacra 58 500 eurós (nagyjából 18 millió forintos) alapáron.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?