Forintosíthatják az autóhiteleket is

Autóhitelből még mindig van deviza alapú, de jöhet ott is a forintosítás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár az autóhiteleket a forintosítás egyelőre nem, csak az elszámoltatás érintette, hamarosan állítólag körükben is jöhet a forintosítás.

A Napi Gazdaság információi szerint a Magyar Nemzeti Bank "erős ösztönzők" bevezetését mérlegeli annak érdekében, hogy a bankok minél előbb forintosítsák a devizaalapú autóhiteleket. Állítólag akár egy új forintosítási törvény megalkotását is szorgalmazhatják, mégpedig azért, mert jelentős az "átfertőzés" veszélye; több tízezer autóhitellel rendelkező ügyfélnek egyúttal jelzáloghitele is van.
Hirdetés
A svájci frank árfolyamgátjának eltörlése, év eleji extrém erősödése nagyon sok autóhitelest hozott nehéz helyzetbe. Bár nekik is járt elszámolás a bankjuktól, a forintosításból ezek a hiteltermékek eddig kimaradtak. Így azt, amit nyerni lehetett az elszámolással, sok esetben elvitte a frank erősödése, és meg kellett hosszabbítani a szerződések futamidejét. Az MNB megállapította: annak, aki nem tudja fizetni az autóhitelét, jó eséllyel a jelzáloghitel rendes törlesztésével is gondjai lesznek, ami már komolyabb problémákat vet fel - írja a napigazdasag.hu. E témában nemrégiben Nagy Márton az MNB ügyvezető igazgatója a Heti Válasznak nyilatkozott: "A forintosítás nélkül maradt autóhiteleket és személyi kölcsönöket is forintosítani kell". Az interjú szerint az érintett hitelállomány nagysága mintegy 500 milliárd forint, és közel 290 ezer szerződésről van szó, melyeket a további árfolyamkockázatok elkerülése érdekében forintosítanának.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?