Még hároméves sincs, de már frissül a Toyota Auris

Avensis mellett új arcú Toyota Auris is dedütál Genfben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Noha az aktuális, második generációs Toyota Auris csak 2012 őszén érkezett, s így még hároméves sincs, Genfben már frissítettként jelentkezik.

Meglepő bejelentést tett a Toyota, az Avensis korábban már megmutatott frissítése mellé a még nem egész háromvées Aurishoz is ráncfelvarrást mutat be a jövő héten nyíló Genfi Autószalonon. A 2012-ben debütált (ötajtós és Touring Sports néven kínált kombi) leginkább orrával újul meg.
Friss a hűtőmaszk, a lökhárító és a fényszóró is, van új felni és kékes szín is a kínálatban. Utóbbi azért fontos, mert tavaly már az európai eladások felét a hibrid adta. A motorpaletta amúgy frissített benzineseket és dízeleket ígér - egyelőre részletek nélkül. Noha hátulról még nem látható a ráncfelvarrott modell, új lámpa és lökhárító a farvégen is várható. Az utastérben marad a korábbi konzervatív formavilág, változik egy-két kárpit, újak a középkonzol gombjai, a középkonzol fényes betétje és egy kicsit az alakja is. A szent kvarcóra megmaradt, de egy kicsit annak a megjelenése is változott. Az Auris továbbra is Angliában, ugyanabban az üzemben készül, ahol az Avensis is, a friss széria a hazai szalonokba júniusban várható.
Hirdetés

Meg nem erősített információ, inkább csak találgatás, hogy az ötajtós és kombi, új arcú Auris mellé a sorozat harmadik tagjaként egy crossover, talán Auris Cross néven is bemutatkozik a Genfi Autószalonon. Ha lesz ilyen, természetesen emelt hasmagassággal, körbeműanyagozott karosszériával és opciós összkerékhajtással várhatjuk. Sanszosan a Lexustól már ismert e-4WD rendszerrel, azaz a hátsó kerekek elektromos hajtásával, amúgy az Auris Hybrid bevált hajtásláncával. Mindez persze csak feltételezés, de logikus lenne egy ilyen modell.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?