Izomautó hírek: Mustang adatok, új Camaro és brutális Challenger

Az amerikai izomautók gyártói nem állnak le: gyorsabb, erősebb, brutálisabb változatok jönnek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ford Mustang, a Dodge Challenger, vagy a Chevrolet Camaro jön be inkább? Mindhárom típus rajongóinak vannak jó híreink.


A Chevy Camaro következő generációját már fejlesztik. Ipari kémek már láttak egy erősen álcázott próbakocsit, ami valamelyik V8-as, erősebb változatot készíti elő. A jövőbeli ZL1 vagy SS 1LE mellet természetesen egyéb V8-as, V6-os motorokkal is kapható lesz a legfrisebb verziója, de a General Motors új, 2,0 literes, négyhengeres turbómotorja is belekerül az alapverziókba. A már megénekelt Dodge Challenger SRT Hellcatről kiadott legfrissebb adat szerint a végsebessége 199 mérföld/óra, azaz 320 km/h. Jelenleg ez az eddig gyártott legerősebb izomautó, de a Ford sem tétlenkedik.
Hirdetés

A Mustang GT 5,0 literes V8-asáról végre elárulták, hogy 435 lóerő és 540 Nm a nyomatéka. A 2,3-as, csak négyhengeres EcoBoost verzió 310 lóerős és 430 Nm a nyomatéka. Hogy ezzel hogy fogják majd meg a Dodge-ot? Sehogy, de a felvételek tanúsága szerint már tesztelik az erősebb változatokat. Hogy pontosan mi is lesz a neve, még nem tudni. Akár GT500, GT350, vagy SVT plakettal jön, biztosan erősebb lesz a korábbi GT500 662 lóerejénél. Nem hinném, hogy kihagyják a ziccert, biztos megpróbálják túlszárnyalni a 707 lóerős Dodge Challengert, és ráadásnak jövőre az új Camaro is be fog szállni a kakaskodásba. Végül jöjjön a videó, amelyen a Ford Mustang várható legerősebb változata köröz a Nürburgringen - a V8-as "aláfestőzene" sem rossz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?