Teljesen elektromos Opel jöhet 2017-re

Az Amperánál kisebb lesz az Opel új villanyautója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kisebb és olcsóbb lesz az Amperánál, tisztán elektromos hajtású, nem pedig hatótávnövelős hibrid lesz az Opel új villanyautója.


A legfrissebb értesülések szerint az Opel teljesen új modellek bevezetését és a kínálat felfrissítését tervezi. Az Automobilwoche belsős informátora szerint az egyik első új modell lehet egy az Amperánál kisebb, teljesen elektromos hajtású városi autó. Bár az Opel nem idegen a témában, a korábbi Meriva és Adam villanyautók nem valósultak meg sorozatgyártásban, mert túl drágák lettek volna.
Hirdetés


Az új autónak egyelőre neve még nincs, érkezése 2016 előtt nem várható, a 2017-es bemutató tűnik a legreálisabbnak. 2015-re tehető az Opel City néven emelgetett kisautó, ami a következő Chevrolet Sparkra fog épülni, és a Volkswagen up! ellenfele lehetne. A pletykákat összefésülve az tűnik logikusnak, hogyha ebből készülne elektromos változat, így a nagy tömegben alkalmazott olcsó technikára építve sikerülhetne 10 ezer euró alatt (3 millió forint) tartani a villanyverda árát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 10:35
    Permalink

    A totális zsákutca az az amit itt előadtál az elektromos autókról. Jó szokás szerint még önmagának is ellent mond, dehát ez miért is tűnne fel neked. Az egyetlen példányban sem értékesített elektromos autó pedig semmilyen kibocsájtási átlagot sem húz le kivéve a renomédat.
    Leülhetsz elégtelen.

  • 2017.10.29. at 10:35
    Permalink

    Az elektromos autó a jelenlegi formájában a mai akkumulátorokkal totális zsákutca. Egy jó mély verem. Persze a fejlesztők is tisztában vannak vele, hogy totál bukó az egész de muszáj mindenkinek piacra dobni néhány elektromos modellt az sem baj ha egyetlen darabot sem adnak el belőle a lényeg hogy ott legyen a palettán és, hogy ezen modellek zéró kibocsátása szépen lejjebb húzza az átlagot. Én most per pillanat a CNG-t látom az egyetlen élhető alternatívának. De mivel az 2018ig jövedéki adó mentes (és nincs belőle állami bevétel) így az államnak nem érdeke százmilliárdokat költeni a kúthálózat fejlesztésbe. Pedig mennyivel tisztább egy cng üzemű motor kipufogógáza mint egy benzinesé, vagy pláne egy akármilyen részecskeszűrős agyon adalékolt dízelé.

Vélemény, hozzászólás?