Opel Astra 3,7 l/100 km fogyasztással – már rendelhető

Az Astra is megkapja a szentgotthárdi dízelmotort

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Zafira Tourer és a Meriva után a tömegmodell Astra is megkapja az Opel szentgotthárdi, Euro 6 normás 1.6 CDTI dízelmotorját.

Tavaly a Zafira Tourerben debütált, idén már a Meriva is megkapta az Opel legfrissebb, szentgotthárdi gyártású, a márka kínálatában (AdBlue folyadékkal) elsőként Euro 6 normát teljesítő 1.6 CDTI motorját, ami immár az Astrában is elérhető. Az 1,3 és 1,7 literes dízeleket váltó 1.6-os kezdetben kétféle, 110 és 136 lóerős teljesítménnyel lesz elérhető az Astra ötajtósában, négyajtósában és Sports Tourer kombijában.
Érdekesség, hogy a 110 lóerős, alapból stop-startos 1.6 CDTI hatfokozatú váltójával együtt ugyanannyiba (5 980 000 Ft) kerül, mint az ötsebességes váltóval adott, 95 lóerős 1.3 CDTI. Nem is elsősorban 15 lóerővel nagyobb teljesítményével, hanem 110 newtonméterrel nagyobb (190 helyett 300 Nm) nyomatékával tud annál jóval többet, de nem mellesleg egyenletesebb és halkabb járást, tisztább és takarékosabb üzemet is ígér. Vegyes fogyasztási értéke az 1.3 CDTI 4,1 literével szemben mindössze 3,7 l/100 km (CO2 113 helyett 97 g/km), 100 km/órára 14,5 helyett 12 másodperc alatt gyorsít, 175 helyett 186 km/órás végsebességet ad. A már most rendelhető, de hivatalosan csak a Genfi Autószalonon debütáló 1.6 CDTI tehát nemigen hagy érveket az 1.3-as mellett.
Az 1.7 CDTI 130 lóerősét helyettesítő 136 lóerős 1.6 CDTI sem jelent felárat, pontosan ugyanannyiba (6 180 000 Ft) kerül, mint a stop-startos 1.7 CDTI. Itt 6 lóerőnyi a teljesítménytöbblet, 20 newtonméterrel (7 százalaékkal) nagyobb, 300 helyett 320 Nm a nyomaték, míg a kombinált fogyasztás 10 százalékkal csekélyebb (4,3 helyett 3,9 l/100 km). Ha a menetdinamikai értékeket nézzük 10,9 helyett 10,3 másodperc a 100 km/órára gyorsítás, 195 helyett 200, sőt a négyajtósnál 205 km/óra a végsebesség. S ami sok országban fontos még, a CO2-emisszió 114 helyett 104 g/km.
Hirdetés
Az új 1.6 CDTI motorokhoz járó hatfokozatú váltó már az Opel frissebb, a korábbiaknál könnyebben és csendesebben kapcsolható egységei közül való. És ha ez nem lenne elég ahhoz, hogy a vevők a friss és magyar gyártású motort válasszák Astrájukba, az Opel "suttogó dízelként" aposztrofálja azt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 13:39
    Permalink

    Nem-nem, ahogy írták már az Octavia az egyértelműen kompakt kategória. Ez nem vita tárgya, ez tény. Még akkor is, ha a kategóriák határai nincsenek kőbe vésve. Az Octavia ránézésre nagyobbnak látszik, mint a kategóriája többi autója, de ettől még kompakt. És a számok is azt mutatják, hogy az Astra 4 ajtósa szinte milliméterre azonos az Octaviaval. A szintén kategóriatárs Toyota Corolla pár centivel hosszabb is, mint az Octavia és az Astra.
    A Skoda középkategóriása a Superb, ez az ellenfele az általad említett típusoknak. De pl. a Ford Mondeo még a Superbnél is hosszabb 10 centivel.

  • 2017.10.29. at 13:39
    Permalink

    Fonema Nicknek van igaza! Nézz utána. Az Octavia a kompakt katergóriába tartozik mint a Golf, Astra és társai. Az Insignia, Mondeo, Mazda 6, Avensis stb. a középkategória. A Skoda Rapid meg a Peugeot 301-gyel, Citroen C-Elyse-vel van egy kategóriában.

  • 2017.10.29. at 13:39
    Permalink

    Nick, szerintem meg nem. Az Octavia, az Insigniával, a Mondeoval, A citroen c5-tel, az Hundai I 40 -el azonos kategória. Az Astrának max a Rapid a kategóriatársa.
    Ennek ellenére az Astra nekem is bejön, valóban szép autó, bár én nem sokat vezetek, így inkább egy benzines kéne

  • 2017.10.29. at 13:39
    Permalink

    Az Astra és az Octavia azonos katergória. Ez maga az úgynevezett kompakt kategória, mint pl.: VW Golf, Skoda Octavia, Opel Astra, Ford Focus, Peugeot 308, Citroen C4, Renault Mageane, Kia Ceed, Hyundai I30, Audi A3, stb., stb.

  • 2017.10.29. at 13:39
    Permalink

    Szépek, és jók is ezek az új generációs Opelek, igaz a régivel sem volt baj, nekem 8 évig F Astrám volt, elégedett voltam vele. Nagyon örülnék egy ilyen új Astra kombinak ezzel az új dízel motorral, de akár az 1.6-os turbó benzinessel is.
    Ezt a súly kérdést nem nagyon értem. Miért számít a súly? Ezzel a súllyal produkálja az autó a gyorsulást és az alacsony fogyasztást is. Utánanéztem, és egy Astra kombi dízel motorral kb. 70 kg-mal nehezebb, mint egy dízel Octavia kombi (kb. 1320 kg és kb 1390 kg). Ez azért nem olyan egerverő különbség (kb. 5% a többlet). Az kicsit fontosabb, pláne a kombi esetében, hogy az Octavia és a Golf több, mint 600 literes csomagtérrel rendelkeznek, míg az Astra Sports Tourer “csak” 500 literessel. Persze lehet, hogy ez nem sok embernek számít, én mindig nézem a litereket is. De azért a szívem visszahúzna az Astrához :)))))))

  • 2017.10.29. at 13:39
    Permalink

    Régen nagyon nem jöttek be az Opelok, “papás” autók voltak, meg eléggé gagyiknak is tűntek, most le a kalappal előttük. Ha a súllyal tudnának kezdeni valamit komolyan elgondolkodnék hogy majd egy használtat belőlük később, de +200 kg az túl sok. +50 simán vállalható lenne, talán még 100 is egy VW-hez képest mondjuk. Voltam szerelő Opelban is és elég meggyőzőek az újak, ez nálam nagy szó, pedig manapság egyre több márkával kerülök “testközelbe”.

Vélemény, hozzászólás?