605 lóerős a legbikább Audi szedán, az S8 Plus

Az Audi bemutatta a valaha gyártott legerősebb A8-ast

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár már úton van a következő generáció, az Audi még a jelenleg futó szériával megmutatja, hogy milyen nála egy 600 lóerős sportbálna.


A 2009-ben bemutatott D4-es A8 generációt már 2017-ben leválthatja a D5, de az Audi addig is elkészítette az S8 csúcsváltozat valaha létezett legerősebb kivitelét. Az S8 Plus nem csak erősebb, de külseje is más, mint a sima S8-asnak. Egyedi a csomagtérfedél légéterélője, ami karbonból készült, és lehet kérni úgy, hogy a könnyű anyag látsszon, illetve úgy is, hogy a kasztni színére legyen fényezve. A hűtőmaszk kerete fényes fekete, a lamellák mattak, a fényszórók természetesen LED-esek, az irányjelző meg itt is az Audi újkori védjegyévé vált futófényes kivitelű. A beltér az S8 bőrbe varrt feketéje, finom vörös kontraszt varrással. Zongoralakk betét a középkonzolon, fém pedálok és lábtámasz, hangulatfények, automata kulcs és szervomotorokkal záródó ajtók is az alapfelszereltség részei ezen a szinten.
Hirdetés


A legfontosabb részlet, hogy 4,0 literes, V8-as TFSI turbómotort áthangolták a német mérnökök. Nemcsak a vezérlés más, hanem módosítottak a kipufogószelepeken és a turbófeltöltők belső geometriája is változott. Mindezeknek köszönhetően 520 helyett az S8 Plusban 605 lóerőt és 700 Nm nyomatékot teljesít, utóbbi túltöltéssel 750 Nm is lehet. A 85 lóerő plusznak köszönhetően a két tonna feletti önsúlyú szedán jobban is gyorsul. 4,1 helyett ennek már alig 3,8 másodperc is elég, ezzel jóval gyorsabb, mint az amúgy erősebb, V12-es Mercedes-AMG S 65. A végsebesség elektronikus limiterrel 250 km/óra, de kérésre e nélkül 305 km/óra is lehet. A váltó nyolcfokozatú Tiptronic automata, a hajtásban meg a legendás quattro rendszeren keresztül mind a négy kerék részt vesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?