Ráhajtott a zsaru lábára, kitépték az autójából

Az engedetlen jenkit rendőrautó vitte el, nem a Ferrarija

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sem a Ferrari, sem a celebség nem menekít a rendőrök elől. Aki pedig mégis olajra próbál lépni, az bizony hűvösre is kerülhet.

Mindegy, hogy milyen autó van alattad, a rendőr elől nem menekülhetsz - lehetne az alább látható videó mottója. A filmen állítólag az MTV The Hills című műsorát vezető Stephanie Pratt párja látható - kezdetben, a végén pedig maga a celeb, azaz a számunkra be kell valljuk, ismeretlen híresség is feltűnik. Fontosabb azonban, amit a hím művelt, illetve, amit vele tettek a zsaruk.
A filmet rögzítő járókelő elmondása leírása alapján elsőre csak az volt feltűnő (New York Soho negyedében), hogy a rendőr - vélhetően parkolási - büntetést ír a Ferrarira. Gondolta, hogy lehet egy vicces videó, de azzal nem kalkulált, hogy ennyire. Kisvártatva megjelent ugyanis a Ferrari gazdája, és ahelyett, hogy elnézést kért volna és megpróbálta volna normálisan rendezni a büntetést, beült az autójába, s el kívánt hajtani.
A rendőr persze nem akarta hagyni, lábát bedugta a 458 Spider bal első kereke alá, amire azonban enyhén ráhajtott a ferrarista. Ez aztán annyira felbőszítette a rend őrét, hogy szó szerint kitépte a sofőrt autójából, előbb a Ferrari (a videó végén láthatóan ettől meg is karcolódott) oldalára kente, majd a földre teperte, megbilincselte, végül pedig Ferrari helyett rendőrautóval szállította el. Közben feltűnik az aggódó barátnő, az állítólagos Stephanie Pratt is, aki megilletődve figyeli az eseményt, egyszer úgy tűnik, hogy intézkedés közben ő is megpróbál a Ferrarival elhajtani, de nem, ő vélhetően csak a kulcsot vette magához, hogy a rendőrök távozása után maga is olajra léphessen a 4,5 literes V8-as 570 lovával.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 18:54
    Permalink

    Tökéletesen igaza volt a rendőrnek. Láthatóan beszél a kölyökhöz, vagyis, több, mint valószínű, hogy marasztalta. Ennek ellenére az el akart menni, vagyis kivonni magát az intézkedés alól. Nem az elinduló, hanem az álló autó elé lépett, és így indult el a kiscsávó, szándékosan!!! A rendőr többször felszólította, hogy ne menjen tovább. Ettől kezdve, hatóság elleni erőszak. Még nálunk is, ott meg főleg. Ha eléáll, áthajt rajta?!
    Aki meg itt holttérről beszél, az előbb szerezzen már jogsit, de minimum üljön legalább egyszer autóba! Tudta, látta, hogy ott a rendőr. Még akkor sem indulhatott volna el, ha csak egy polgár áll előtte, csak úgy.

  • 2017.10.30. at 18:54
    Permalink

    Ja, ha a rendőr büntetőcédulát ír, az nem igazoltatás, azaz a srác nyugodtan elhajthatott volna. Az hogy ebben a rendőr úgy próbálta megakadályozni, hogy a lábát a kerék alá tette nemcsak jogtalan, hanem felelőtlenség is. Nagy valószínűséggel a rendőr fog itt kártérítést fizetni és nem a srác büntetést, függettlenül az autójától és a tv-s jelenétől.

Vélemény, hozzászólás?