Hamarosan változik az autók emissziómérése

Az EU jóváhagyta az autók károsanyag-kibocsátási tesztjének módosítását

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Labor helyett a jövőben valós üzemben mérik az autók emisszióját. Nem lehet majd akkora differencia a teszt és a valóság között, mint eddig.


Az európai uniós tagországok gazdasági és pénzügyminisztereinek pénteki tanácsülésén (Ecofin) jóváhagyták a gépjárművek károsanyag-kibocsátását mérő új eljárás bevezetését - adta hírül az MTI. Ez szorosan összefügg a múlt héten megszavazott, a gépjármű-engedélyezési rendszer átalakítására vonatkozó módosításokkal. A labortesztek után most a valós körülmények közötti mérések következnek. A valós vezetési feltételek mellett (RDE) mért károsanyag-kibocsátási tesztre vonatkozó eljárás a gépjárművek nitrogén-oxid-kibocsátásának csökkentését tűzte ki célul. Az új autók típusengedélyének kiadásához jelenleg figyelembe vett laboratóriumi mérések ugyanis nem mutatnak reális képet, a jármű használat közbeni nitrogén-oxid-kibocsátása a hivatalos határértékeket akár 400-500 százalékkal is meghaladhatja. Ezt tavaly ősz, a dízelbotrány kirobbanása óta gyakorlatilag mindenki tudja, de korábban is félig nyílt titok volt.
A követelmények bevezetése során első lépésként a gyártóknak az új modellek esetén 2017 szeptemberéig (az újonnan gyártott járművek esetében 2019 szeptemberéig) a laboratóriumi teszteredmények és a normál használat során mért járműteljesítmény közötti eltéréseket legfeljebb 2,1-es (110 százalékos) "megfelelési tényezőre" kell csökkenteniük.
Hirdetés
Második lépésként az új modellek esetében 2020 januárjáig (az összes új gyártású gépjármű esetén 2021 januárjáig) a mérési eredmények eltéréseit legfeljebb 1,5-ös (50 százalékos) megfelelési tényezőre kell csökkenteni, figyelembe véve a hibahatárokat is.
Az Európai Bizottság javaslatában ugyanakkor a dízelautók nitrogén-oxid-kibocsátási határértékének ideiglenes megemelése szerepel az Euro 6 környezetvédelmi normáknak megfelelő személyautók és kishaszonjárművek esetében. A bizottság szerint a határértékek átmeneti könnyítését az új hordozható kibocsátásmérő rendszerek használatából adódó mérési pontatlanságok és persze a meglévő motorok indokolják.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:19
    Permalink

    “A menet közbeni mérés bonyolultabb, mint a laborban tesztelés, jellemzően teljesen át kell alakítani hozzá egy autót” – ez az utóbbi időben probléma volt, nem?

  • 2017.10.28. at 08:19
    Permalink

    Igen, nox magas hőfokon lesz, de az olcsó “katalizálásához” is magas hőfok kell sajnos. CO2 mániát én sem értem, azt inkább a fogyasztással arányos volta miatt nyomathatták talán.

  • 2017.10.28. at 08:19
    Permalink

    Nem a bemelegedésről szól a cikk és én sem arról ítram, persze akkor télleg jobban szennyeznek az autók. Valahol olvastam hogy a nox magas hőfokon termelődik, nem vennék rá mérget, utána kell olvasnom. Viszont az biztos hogy a dízelek többet kipufognak belőle. Pláne ha gyári érték köszönő viszonyban sincs az aktuálissal, ami 4-5e is lehet. Ezt még szorozd fel 4-el, mert annyival erősebb üvegházhatású gáz, meg szorozd fel az autók számával is. Döbbenetes számbeli különbség lesz. De Co2 a lényeg!? Na ez az igazi baj, közben aggógunk a globális felmelegedésért. Ajjajjajj. Nem kéne kvótásdit játszani a Co2-vel, akkor nem döglenénk bele, dehát amíg a profit a lényeg…

  • 2017.10.28. at 08:19
    Permalink

    Ennek a felmentésnek az oka nem valami összeesküvés elmélet, hanem szimplán fizika/kémia. Egyszerűen a mostani nox ártalmatlanító berendezések működéséhez hő kell. Az meg elindulásnál nem nagyon van. A régi norma ezt így nem is erőltette, de forgalomban már az eljön, hogy egy katalizátoros autó 5-30mp-ig indulás után erősen eregeti a nox-ot, mert ennyi kell a katalizátor bemelegedésének. A másik ok a jelenlegi open loop szabályzás (azaz nagy gáz esete). Itt eddig nem mértek és idő kell még ezt a részt is megoldják.

  • 2017.10.28. at 08:19
    Permalink

    “a dízelautók nitrogén-oxid-kibocsátási határértékének ideiglenes megemelése szerepel az Euro 6 környezetvédelmi normáknak megfelelő személyautók és kishaszonjárművek esetében” Na ezt említettem korábban is már, és ez sokkal fontosabb mint a Co2. A nitrogénoxid 4x ártalamsabb üvegházhatást erősítő gáz mint a Co2!!! Dem ég mindig Co2-ben mérik a károsanyagkibocsájtást. És még kaptak a gyártók időt hogy ontják a 4x károsabb dízeleiket. Röhej. Ennyi eszünk van meg is érdemeljük.

Vélemény, hozzászólás?