Miért nem jó az autósoknak, ha későn érkezik a tél?

Az idő előtti gumikopás veszélyeire figyelmeztet a Magyar Gumiabroncs Szövetség

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az utóbbi évek tapasztalati és meteorológiai előrejelzések alapján idén is számítani lehet arra, hogy kitolódik az enyhe időjárás. Az autósok ennek következtében tovább használják majd nyári gumiabroncsaikat.

Bár az időjárás már erősen őszies, a tél még messze van, így jó ideig futnak még az autók nyári abroncsaikkal. A fokozottabb igénybevétel, valamint a nem megfelelő futómű-beállítás miatt jelentkező gumikopás veszélyeire hívja fel a figyelmet a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA).

Már-már köztudott, hogy a nyári gumik lecserélése akkor válik szükségessé, amikor a hőmérséklet tartósan 7 Celcius fok alá csökken - ez pedig még odébb lesz. Ha majd eljön az idő, a téli gumiabroncs a nyárinál biztosabb tapadást és irányíthatóságot ad majd a csúszós, fagyos útfelületen. Mivel a globális felmelegedés az elmúlt évtizedben hazánk időjárásában is jelentős változásokat idézett elő, ezért az autósok egyre tovább tudják használni nyári abroncsaikat, s később váltanak téli gumira. A HTA ezért arra hívja fel a figyelmet, hogy nem csak gumiváltáskor, hanem többször is érdemes az abroncsok állapotát és a futómű beállítását ellenőrizni, a hibás ugyanis gyors gumiabroncskopást tud előidézni, s a fékutat is növeli.
Hirdetés
A HTA szerint az abroncsok élettartamának megőrzése érdekében elengedhetetlen a futóművek legalább félévenkénti ellenőrzése, mi is ezt javasoljuk, de a szemle megejthető a gumicserekor is. Meg persze akkor is, ha bármilyen rendellenességet, kopogást, elhúzást tapasztalunk. A futómű beállítása során a szakemberek a gyártók által előírt értékekre állítják be a futómű geometriáját, olyan paraméterekre koncentrálva, mint a kerékdőlés, a kerékösszetartás, illetve az utánfutás.

Az ősz nem csak a sok esetben a nyár végére elfáradó abroncsok miatt veszélyes az abroncsokra, a CIG Pannónia biztosító sajtóközleménye arra figyelmeztet, hogy tíz százalékkal több baleset történik ősszel, mint az azt megelőző nyári időszakban. Nem kell komolyakra gondolni, inkább csak kisebb koccanásokra, az átlagos kárérték ugyanis 290 ezer forint. A szeptembertől-decemberig tartó időszakban a balesetek leggyakoribb okaiként a nyári gumiabroncs fennhagyása, a hajnali fagyás, az esővízzel telt kátyúk, a csúszós pocsolyák, és a szürke idő okozta álmosság említhetők.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 22:44
    Permalink

    Füzesi úr,lehet az a konkrét 5fokos tesztben teljesen száraz úton mértek,de még így is megkérdőjelezem a nyári gumi tapadását,de mivel mikor beköszönt az a bizonyos 7fok,az már bezony nyálkássággal jár,és mivel a téli gumik lágyabbak,mint a nyáriak,ezért a téli gumi előbb eléri az üzemi hőmérsékletét,a nyári meg szinte képtelen,ezért kemény marad,Az ki azt állítja,hogy a téli ugyan olyan rossz a jégen mint a nyári,akkor tudom sajnálni,vagy még nem vezetett jégen,vagy azt sem tudja mi a jég.

  • 2017.10.29. at 22:44
    Permalink

    Andrw: az a baj hogy külön nem fogják feltüntetni azokat az eseteket ahol tkp a téli gumi miatt szenvedett a sofőr balesetet. Majd ráhúzzák a jobban marketingezhető “gyorshajtási szabályt. ”

    Ha valakivel októberben fel akarják rakatni a téligumit azt eltimtanám a gimiszakmától.

    Amúgy amit írtál a végén azzal maradéktalanul egyet tudok érteni, Ha mégis meglep egy hó/minusz, akkor bizony otthon KELL maradni nyárigumival. Vagy ha nem megoldható akkor egyre időben kell felszereltetni hogy mobilis maradjon az amber.

    De nem véletlen hogy sehol sem kérik októberben a téligumit. Az osztárkoknál sem (ahol egyébbként emlékeim szerint amúgy is szituációs téligumikötelezettség van, tehát senkit sem fognak megbüntetni decemberben mert 20 fokban elindul nyárigumival).

  • 2017.10.29. at 22:44
    Permalink

    Az renben van, hogy van ilyen teszt, hogy a nyári gumi jobb még +5 fokban is. Nem is ezért kell téli gumi, hanem azért, mert a téli időszakban bármikor bele lehet futni egy jó kis hóvirharba, ahol pillanatok alatt ellepi az utat a hó. Velem enem egyzser volt, hogy indultam Mo-ról 5-6 fok, napsőtés és Ausztirában és No-ban – volt bőven, végig hóviharban és havas autópályán mentem. Persze az ilyen idióták miatt van, hogy le van zárva teljesen autópályaszakasz, mert ők bizony jobban tudják. Legyen nyári gumid, rndben van, de ha el kezd esni a , akkor légy szíves ki ne mozdulj a kocsiddal! Köszi.
    Elhiszem ,hogy lobbi van, mert kell neik a pénz, de spórólsz 50-60e Ft-ot, közben lehet magadat, családodat kinyírod, ill. akár több ezer ember életét keseríted meg.

  • 2017.10.29. at 22:44
    Permalink

    Teljesen igaz! Ez a 7 fok a gumilobbi “kitalálmánya”! Olvastam konkrét tesztet, ahol a legjobb téli gumi is rosszabbul teljesített +5 fokban, mint egy meg nem nevezett nyári gumi! Érdekes volt, hogy magasabb hőmérsékleten a nyári gumi tovább javult, a téli gumi teljesítménye viszont gyakorlatilag nem változott. Valahol mínusz akárhánynál utolérheti a téli a nyárit – pontosabban: a nyári leromlik a téli szintjére -, de amíg nincs hó vagy jég, a nyári jobb. Bár jégen az se sokat segít…

  • 2017.10.29. at 22:44
    Permalink

    “Nem az autó teszi tönkre a futóművet hanem az úttest amin közlekednek.”

    Ez aztán a komoly megállapítás. 🙂
    Amelyik autó futóműve nem bírja a magyar utakat folyamatos utánaállítgatás nélkül az egy fos. 🙂

  • 2017.10.29. at 22:44
    Permalink

    Megint ez a majonklub, nem kellene a hülyeségeiket átvenni.

    7 fok alatt a téliguni lényegesen rosszabb, sokkal hosszabb fékút pláne esőben sokkal problémásabb (pl aquaplaning). És ami a legproblémásabb, sokkal jobban kopik.

    Ellenben ha leesik a hó akkor még nagyobb különbséggel fordul a helyzet, gyakorlatilag tényleg életveszélyes lesz a nyárigumi.

    Ha leesik a hó akkor nyárigumival otthon KELL maradni.

    A november előtti átrakást semmi sem indokolja azon ívül hogy az ember nem kap időpontot.

  • 2017.10.29. at 22:44
    Permalink

    Hihi! Szerintem az ajtókat és csomagtartó fedeleket is minden becsapás és kinyitás után illik egy beállításra elvinni. Sőt, hogy a kerékcseréknél maradjunk, a kerék rögzítő tőcsavarokat és anyákat is illik minden le és felszerelésnél cserélni, hisz a meghúzáskor a gyári értékekhez képest más deformálódásokat kénytelenek elszenvedni. És igazság szerint a csapágy golyóit is minden körülfordulás után le kell ellenőrizni, mert a terhelés hatására deformálódhatnak!!! Félévente futómű állítgatás! Ja! Ne inkább minden elindulás előtt? Ki tudja mi történt vele amíg állt az autó.

  • 2017.10.29. at 22:44
    Permalink

    Ilyen esztelen cikket rég olvastam. Én nyitok olyan vállalkozást ami az autók szélvédőivel foglalkozik csere, javítás, forgalmazás. És majd megmagyarázom az embereknek, hogy az autóba évente szélvédőt kell cserélni, mert a menet közben érő fizikai hatások az eső a por a nekicsapódó bogarak olyan mértékben károsítják a szélvédőt, hogy a biztonság kedvéért tessék cseréltetni legalább évente. Persze a szélvédő cseréje függ a használattól. Lesz olyan műszerem amivel bevizsgálom a szélvédő állapotát és ha nem kell cserélni akkor csak a vizsgálat árát kell megfizetni. Különösen veszélyes ha a szélvédőt a nap éri, mert a napsugarakban lévő káros sugárzás kémiai reakcióba lép az üveg részecskéivel és ez hosszú távon olyan változást eredményez, hogy egyszer csak nem látunk ki a szélvédőn. (valaki beszáll a businessbe?)

  • 2017.10.29. at 22:44
    Permalink

    esztelen kempelen

    Ha érted is amit olvasol, akkor próbáld meg még egyszer szavanként. Főleg a jelzős szerkezetre koncentrálj, de nem akarlak összezavarni. 🙂

    “…az abroncsok élettartamának megőrzése érdekében elengedhetetlen a futóművek legalább félévenkénti ellenőrzése”

    Hol látsz te itt utalást a használat milyenségére?

  • 2017.10.29. at 22:44
    Permalink

    Az ellenőrzés mindig a használta függvénye. Éppen ezért azt kijelenteni, hogy fél évente nincs szükség rá éppen olyan korlátolt hülye álláspont, mint az ellenkezője.

  • 2017.10.29. at 22:44
    Permalink

    Az előírt adatokra beállított futóműnél a kerékgeometria csak akkor módosul használat közben, ha valamelyik eleme deformálódik, elgörbül. Azonkívül túlnyomórészt robusztus elemekből épül fel.

  • 2017.10.29. at 22:44
    Permalink

    Biztos tényleg sok esetben fölösleges a fél év, de azért megnézném az ilyen pár éves új autókat (cégest is, keveset futottat is) akármennyi km után váltig állító tulajdonosokat, hogy kell-e állítani. Szerintem többen meglepődnének… nem csak akkor van gond ha már egyenesben is tartani kell a kormányt.

  • 2017.10.29. at 22:44
    Permalink

    Egy fűtóműre kijelenti hogy félévente kell ellenőrizni badarság. Új autó esetén nem valószínű hogy kell fél év után bármit is tenni. Azon kívül ne hasonlítsunk össze egy cégautót ami évi 120000 km-ert megy egy magán autóval ami esetleg 10000 km-ert. Ha nem történik esemény akkor új autót vigyek 5000 km-nél futómű beállításra? Normál használat mellet 100000 km-ert el kell menni egy futóműnek. Volt cégautóm, 160000-nél lett leadva és nem állítottak rajta semmit, és teljesen stabil volt a futása. Más a helyzet ha kátyút kap, vagy öreg autó vásárlásánál, de akkor nem állításra van szükség, hanem előtte egy javításra.

  • 2017.10.29. at 22:44
    Permalink

    Futóművek fél évenkénti ellenőrzése? :DDD
    Talán nem kéne hülyeségekkel lerontani az oldal színvonalát!
    Nem tartom valószínűnek, hogy gyártanak még olyan fos autót amelyiknek erre szüksége lenne, de ha mégis, akkor sűrgősen be kéne szüntetni a gyártását. 🙂

  • 2017.10.29. at 22:44
    Permalink

    Természetesen figyelni kell minden esetben az útviszonyokra,mert a legtöbb balesetet a hanyag és nem odafigyelő sofőrök okozzák a tapasztalatok miatt! Itt ungarnban rettenetes minőségűek az utak és a karbantartás mindig elmarad a kellő odafigyelés ellenére,és e-helyett stadionokat kell építeni milliárdokból a biztonságos minőségű utak helyett annak ellenére,hogy ezek az útkarbantartások szinte mindig csak tolódnak
    különböző kifogások miatt,amik egyáltalán nem felelnek meg a biztonságnak és ezek csak kifogások a tológkatások miatt! Sokkal jobban kéne figyelni az utak karbantartására és a közlekedés biztonságára!!
    LADISZLAO MÖERG in sweden

Vélemény, hozzászólás?