Kétszázezer hibridjét hívja vissza a Lexus

Az inverter hibája miatt leállhat a Lexus RX400h

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb hibridjeit kénytelen visszahívni szakszervizeibe a Toyota, ezúttal Lexusok érintettek. A hibridrendszer esetleges hibája miatt kétszázezer Lexus RX400h-t várnak revízióra a szerelők.


A baj csőstül jön: ettől függetlenül az autógyártó újabb visszahívást jelentett be, ugyanis a bevezetőben említett hibrid RX-eken túl világszerte 169 ezer Lexus GS350 és IS350 modelleket rendeltek a szervizekbe egy motor-összeszerelési rendellenesség miatt. Egyik hiba miatt sem jelentettek balesetet vagy sérülést a hatóságok, ám a Toyota szokása szerint maximalista és minden potenciális hibalehetőséget ki akar ölni.
Az inverterhiba miatt 141 ezer Lexust Észak-Amerikában, 37 ezret Európában (így Magyarországon is), 15 ezret pedig Japánban hívnak vissza soron kívüli szervizre. Az esetleges hiba a 2005 márciusa és 2011 júniusa között gyártott Lexus RX400h hibrid szabadidő-autókat érinti. Ezekben egyes tranzisztorok túlmelegedhetnek, ami vészleállást és a jármű mozgásképtelenségét okozhatja. Az inverter belső egységének cseréje 3-4 munkaórát vesz igénybe a Toyota tájékoztatása szerint.
Hirdetés

A rosszul összeszerelt motorral (a változó szelepvezérlést működtető egység csavarjai meglazulhatnak, a motor legrosszabb esetben leállhat) rendelkező négyajtós (IS és GS) Lexusok 2005 augusztusa és 2011 júniusa között hagyták el a gyárkaput, 106 ezer amerikai, 59 ezret japán tulajdonost értesítettek az ügyben. Japánban a Toyota bizonyos Crown és Mark X járműveket is visszahív hasonló okból. A szelepvezérlési rendszer cseréje több mint hat órát vesz igénybe. A Toyota nem közölte az újabb visszahívás költségeit.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?