Elődjénél is áramvonalasabb az új Opel Astra

Az Opel Astra K a kompakt kategória egyik legáramvonalasabb versenyzője

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

0,285 - ennyi a légellenállási együtthatója a 2015-ös Opel Astrának. Az mérnökök mindent megtettek, hogy az Astra formájával is spóroljon.


Az Opel eddig nem tett közzé pontos értéket, csak annyit árult el, hogy 0,3 cw alatti az új Astra légellenállási együtthatója. Úgy tettek, mint ahogy az amerikai gyártók szoktak izomautóik V8-asának lóerőadatával. Bemondanak egy megközelítő értéket, aztán rendre jól megfejelik, hogy mindenkinek jól leessen az álla. Az Astrával is így van, csak itt a kisebb szám a menőbb. Szériaautónál a 0,285 cw elég jó szám, de az Opelnek hagyományosan jól megy az áramvonalasítás. Elég a Calibrára gondolni, ami 1989-ben 0,26-os értékkel annyira előremutató lett, hogy utána tíz évig volt a legáramvonalasabb autó.
Hirdetés


Az amúgy remeknek ígérkező ülésekkel érkező Astra K szériájánál nagyon odafigyeltek a részletekre. A kocsi tetőíve emiatt folytatódik egy kis légterelő elemben, amivel nemcsak jobban mutat az autó, hanem az áramlatok is kedvezőbbek körülötte. A takarékos üzemhez elengedhetetlen optimális forma mellett az akusztikai komforton is javíthat a formatan. A videóból kiderül, hogy az Opel jó sokat elszöszölt a külső tükrökkel is, mire azok épp ilyenek lettek. Kicsi a légellenállásuk, csinosak, és a beltérben hallható szélzajt sem erősítik. Már régi, de ma is jó trükk az autó aljának a leburkolása. Így a lehető legolcsóbban megoldható a padló áramvonalasítása, és közben a drágán átalakítható részegységek formáján sem kell jelentősen változtatni. Az Opel persze nem áll itt meg: jön az ecoFlex Astra még jobb alaktényezőjű kasztnival és egyéb fogyasztáscsökkentő fogásokkal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?