Az Amperának vége, de lesz azért új elektromos Opel

Az Opel vezérigazgatója megerősítette, ha nem is közvetlenül, de kap utódot a leköszönő Ampera

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába csökkentették az árát, az Opel Ampera így sem lett túl sikeres. Testvére, a Chevy Volt folytatja, ám az Ampera karrierje véget ér.


Korábbi értesüléseink szerint az Opel Ampera pályafutása ikertestvéréhez, a Chevrolet Voltéhoz hasonlóan fog alakulni. Most viszont úgy hírlik, mégsem így lesz. A hatótávnövelős villanyautóként aposztrofált, de valójában plug-in hibrid páros - amivel a General Motors megszívatta az Év Autója díj zsűrijét is, mivel késett a forgalmazása - sztorija ezután két szálon folytatódik. A Voltból már készül az autóforma második generáció, de az Opel bejelentette, nem lesz folytatás.
Hirdetés

A GM német leányvállalatának kínálatában lesz viszont egy teljesen elektromos autó, amivel a környezetbarát járműre vágyók kárpótolhatják magukat. Tavaly csak 3814 Ampera kelt el, annak ellenére, hogy jelentősen csökkentették az árát. Az Opel vezérigazgatója, Karl-Thomas Neumann a márka 2018-as tervei között 27 új modellt bemutatását jelentette be. A kínálatban az Amperát váltó villanyautót már jövőre kihozhatják, árát valamivel 7 millió forint alattira tippelik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?