Miért is nem lítiumos minden új Prius akksija?

Az új Toyota Prius kétféle akkumulátorának titka a tömegcsökkentés

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota a drágább Priusokba szerel lítium-ion akkumulátorokat, a többibe az ismert nikkel-fémhidrideket. A trükk ezek tömege.


A Toyota Prius negyedik generációjáról már mindent tudunk, csak egy dolog volt eddig homályos. Európai változata ugyanis megtartotta az eddig is használt nikkel-fémhidrid szerkezetű hibrid akkumulátort, de a hazai, azaz a japán piacon áttértek a fejlettebb lítium-ionosra. Észak-Amerikában meg felszereltségtől függően mind a kettő elérhető. A cég közleményéből eddig csak annyit tudhattunk meg, hogy véleményük szerint az NiMH akkumulátorok optimálisan teljesítik a piaci elvárásokat. Ezzel nem is vitatkoznánk, de csak ott maradt a nyitott kérdés.
Hirdetés


A válasz nem is olyan bonyolult, és nincs is semmi összeesküvés a háttérben. A Prius vezető tervezője, Kouji Toyoshima beszélt erről az Automotive News Europe számára. Eszerint a fejlesztők célja az volt, hogy az eltérő tömegű kivitelek megegyező teljesítményre legyenek képesek és fogyasztásuk is közel azonos legyen. A lítiumos akkucsomaggal 16 kilogrammot tudnak csökkenteni a súlyon, aminek a helyére több extra, azaz több pluszsúly kerülhet. A mostani Prius nagyobb lett, de csak tíz kilót hízott az elődjéhez képest, a legelső, még kisautós méretű 1997-es generációhoz képest meg 140 kilogrammot.
A globális Prius eladásokban nagyjából fele-fele lesz a kétfajta akkumulátor megoszlása. Előállítási költségeiket nézve (állítólag) érdekes módon hasonlóak az akkumulátorok, mert a lítiumosban csak 56, míg a nikkelesben meg 168 cella van. Feszültségük is hasonló, az előbbi 207,2 voltos, utóbbi 201,6. A kifutó modellel összevetve az új Prius aksija méretben is jobb mint a régi, de a lítiumos azért az új NiMH változatnál is kevesebb helyet foglal. A Toyota már jó két évtizede fejlesztett technikájával készülő legújabb Priust az európai vevők csak jövő év elején ismerhetik meg, de Japánban már e hónapban megkezdődik a Prius IV forgalmazása.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?