Amerika is megkapja a kínai nyújtott Volvót

Az USA-ban is forgalmazzák majd a kínai Volvo S60L-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kína globális ellátóhely lett a világ autógyártásban. Az olcsó gyártási költségek miatt a Volvo több modelljét is onnan exportálja.


A Volvo tulajdonosa a kínai Geely előnyt tud kovácsolni az ázsiai ország olcsó munkaerejéből. Jövő évtől a helyi piacra kifejlesztett S60L változatot onnan viszik az USA piacára, az XC90-est meg Oroszországba. A Volvo szándékai szerint évi 10 ezer S60L és több ezer XC90 kerülne ki Kínán kívülre.
Hirdetés
Tavaly az észak-amerikai piacon 62 ezer autót adtak el, ezek mindegyike Európában készült. A vásárlókkal szemben a Volvónak nincsenek ellenérzései a kínai gyártással szemben. A minőséggel nem lehet gond, sőt, pénzügyi oldalról is jó ötlet a kínai export. A dollár-jüan árfolyamának változása eddig stabilabb és kiszámíthatóbb volt, mint az euróé a dollárhoz képest, ez is indokolttá teszi a kínai gyártást. 2018-ra az S60L-t gyártó Chengdu üzem és az XC90-est előállító Daqing városában működő gyárak összkapacitását évi 250 ezer példányra kívánják felfuttatni. Hogy a Kínában gyártott modellek mikor jelennek meg további piacokon, még nincs véglegesítve.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?