Jövőre jön az új Ötös BMW és az M2 GTS, idén az X2

Az X2 ősszel, az Ötös januárban, az M2 GTS jövő év végén érkezik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Képeken már idén láthatjuk, élőben viszont majd csak jövőre a stílusában a Hetest követő új Ötös sorozatú BMW-t. A vadonatúj X2 viszont már Párizsban feltűnik.

Jól értesültek szerint az idei Párizsi Autószalonon még nem mutatja be a BMW új Ötös sorozatát, ott az X1 kupéváltozata, az X2 debütál majd. Az új Ötösben is megjelennek majd a szénszál-erősítésű műanyag karosszériaelemek, így a jelenleginél 80-100 kilogrammal könnyebb, méretében viszont nagyobb lesz. Szintén megkaphatja a Hetesből ismert, mutogatással vezérelhető funkciókat és a lézer fényszórókat. A vezetéstámogató rendszerek tekintetében pedig várhatóan még nagyobb testvérét is felülmúlja majd az új Ötös. Több plug-in hibrid modellre is számíthatunk, no és persze az M5 sem maradhat el. Ez állítólag 626 lóerővel kapja meg a 4,4 literes V8-ast, és - történetében először - akár összkerékhajtással is rendelhető lesz. M-fronton egyéb újdonság is várható a BMW-től, hiszen az M2 sikere állítólag az M4 GTS ihlette újdonság bemutatására sarkallta a bajorokat. Legkorábban 2017 végére várható az ötlet megvalósulása, ám ha igazak a pletykák, akkor érdemes lesz várni rá. A tömegcsökkentés jegyében ugyanis a sima M2-höz képest az M2 GTS (vagy CSL) egyrészt megszabadul hátsó üléseitől, valamint szintén karbonból készültekre cseréli néhány karosszériaelemét. Ezenkívül új légterelőket és hátra egy jókora szárnyat kap, ahogy azt illik. A háromliteres hathengeres motor teljesítményét 408 lóerőre csavarják fel, és akár kerámiafékeket is kínálnak majd a megvadított M2-eshez.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?