Bandázz a pályán!

Bandázni lehet, de az első mindig a saját magad és mások biztonsága: szól a drivingcamp üzenete

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A The Carbonfools és a Mary PopKids exkluzív videoklipekkel népszerűsíti az autóvezetői képességek fejlesztésének szükségességét.


A drivingcamp Hungary vezetéstechnikai és rendezvényközpont fiatalokat megszólító kampányt indít, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a jogosítvány megszerzéséhez szükséges vezetéstechnikai tudáson felül jelentős ismeretanyag és gyakorlati tudás szükséges az élményszerű, ugyanakkor biztonságos vezetési képességek elsajátításához. A kampány ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy ennek a gyakorlati tudásnak a biztonságos körülmények között történő elsajátítása csak a célra kialakított zárt oktatópályán lehetséges.
Hirdetés

„A célcsoport életében fontos helyet foglal el a zene, a koncertek és fesztiválozás, ezért kértük fel a zenekarokat, hogy jöjjenek el hozzánk, bandázzanak velünk, érezzék jól magukat és közben ismerkedjenek meg a vezetéstechnikai tudás fejlesztésének folyamatával a világ egyik legkorszerűbb közlekedésbiztonsági központjában. Mindkét zenekar rögtön igent mondott a felkérésünkre” – folytatta a a kampány vezetője.

A kampányfilmben a zenekarok előadják egy-egy jól ismert slágerüket (The Carbonfools - Give It To Me (Carbonbliss, 2014), Mary PopKids – Goodbye (Young Souls EP, 2015), miközben a vezető oktató végigmegy velük a drivingcamp gyakorló pálya egyes moduljain, amelyek a közúti közlekedés során előforduló vészhelyzetek szimulácójára szolgálnak. A gyakorlópálya egyes moduljain a hirtelen megcsúszó és kifaroló jármű feletti uralom visszaszerzését, stabilizálását, valamint különböző fékezési és kikerülési manővereket gyakorolták úgy, hogy közben a zenekarok egy-egy számukat próbálták meg előadni kifejezetten az alkalomra készült egyedi hangszereléssel. A videókat megnézve az eredmény magáért beszél.

„Fantasztikus élmény volt megtapasztalni, hogy milyen erőhatások érik a forgatáshoz használt Land Rovert. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire izgalmas és hasznos lesz kipróbálni egy vezetéstechnikai pálya oktatómoduljait. Mint a videón is látható, remekül éreztük magunkat, és örülünk neki, hogy minket kértek fel a kampány üzenetének népszerűsítésére.” - mondta el Fehér Balázs, a The Carbonfools énekese.

A kampány záróakkordja egy exkluzív The Carbonfools koncert a rendezvényközpontként is funkcionáló drivingcampen. Azok a szerencsések, akik ott lehetnek az intim hangulatú koncerten, egy életre szóló élményre számíthatnak, hiszen a világ talán legkisebb koncertjén egészen közel lehet kerülni a sztárokhoz. A július 31-én megtartott szűk körű bulira korlátozott számban (75 db két főre szóló belépőjegy), kizárólag a kampányhoz kapcsolódó Facebook és Instagram nyereményjátékon lehet jegyeket nyerni. A játék részletei: http://bit.ly/bandazzapalyan_fb_jatek
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?