Rubens asszonykája rábólintott az oválra

Barrichello az IndyCarban folytatja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legtöbb F1-rajttal büszkélkedő, a Williamstől kirakott brazil pilóta az Indycarba igazolt. Csak elengedte az asszony.

A brazil Rubens Barrichello 39 éves. A több mint 320 rajtjával a száguldó cirkusz legtapasztaltabbja 19 szezont húzott le az F1-ben, 11 futamot nyert, 14 ízben indulhatott a pole pozícióból, utoljára a Williams adta neki a kenyeret. Az IndyCarba barátja és honfitársa, Tony Kanaan csábította, akivel kollégák lesznek a KV Racingnél. Frank Williams után Rubinho új főnöke Jimmy Vasser, őt sem kell bemutatni az autósportokért rajongóknak.
Korábban Barrichello felesége nagyon nem örült az amerikai szériába igazolás ötletének, mondván oválpályás futamok is vannak, azok pedig veszélyesek. Silvana asszony végül beadta a derekát. Schumacher és Button vízhordója, a másodhegedűsök egyik legjobbika a teszteket követően élesben először március 25-én, St. Petersburgben mutathatja meg gyorsaságát a 2,2 literes, ikerturbós, V6-os Chevrolet-motorral szerelt autóban. Az első oválkaland május végén vár rá Indianapolisban, ahol egyébként egy másik F1-veterán, a francia Jean Alesi is indul egy Lotus-motoros géppel.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?