Folytatódik a Ford Focus RS sztori, februárban jön az új

Beetetővideón az új Ford Focus RS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még álcázva csapatnak vele, de február elején már bemutatkozik a végleges változat. 325 és 350 lóerő közötti motorral lekörözi elődjét is.


Két hét múlva kedden, február harmadikán nagy esemény lesz. Nem a saját névnapomra gondolok, hanem akkor mutatják be a legújabb Ford Focus RS-t. Erre készülve a Ford közzétette ezt a rövid kis videót, mintegy ízelítőnek. Szép csúszásokat láthatunk nedves és száraz aszfalton is, amint a Ford legerősebb hot hatchjét tesztelik. A fejlesztés természetesen már a legvégén jár és már túl van a kocsi a nagy sebességű próbákon, meg a szélsőségesen hideg- és meleg időben tartott nyúzáson is. Hiába van már meg a végleges forma, még ebben a videóban is álcázott autókat mutatnak csak, azokat sem túl hosszan, csak mozgás közben.
Hirdetés


Hiába van mindjárt itt a bemutató, még mindig csak erős pletyka szintjén tudni, mi lesz a gépháztető alatt. Az előd 2,5 literes sorötös turbómotorja 305 lóerős volt, a tavaly frissült aktuális generáció sportos csúcsváltozata viszont ennél is erősebb lehet. A meg nem erősített feltételezés hónapok óta tartja magát, eszerint az új 2.3-as EcoBoost négyhengeres fogja hajtani. Ez a motor a Mustangban 314 lóerős, a jól értesültek szerint a Focus RS-ben 325 és 350 lóerős közötti teljesítményt hoznak ki belőle. A váltója hatfokozatú lesz és ahogy korábban megírtuk, összkerékhajtású lesz - az RS Focusok között elsőként. Újdonság az is, hogy ez lesz az első RS, ami hivatalosan is kapható lesz Amerikában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?