Befektetőt keres a Sondergard – az Ebayen
Szokatlan módját választotta a pénzgyűjtésnek egy új autós cég
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nem kispályás amatőrként dobbant a Sondergard, félmillió dollár alatt nem akar foglalkozni befektetőkkel. Vajon sikerül így összeszedni a szükséges 7 milliót?
Sondergard Automotive néven nemrég alakult egy új sportkocsi-gyártó, amely vezető szerepet akar elérni a kis fogyasztású sportautók között. Ehhez azonban először el kellene kezdenie az gyártását, amelyhez hétmillió dollárra van szükség. A prototípus már megvan, most már csak tető alá kell hozni egy üzemet, illetve meg ártana megfelelni a törvényi előírásoknak sem. Az autó egyébként ígéretes. A Lotus Seven-szerű arányok ne csapjanak be senkit, szabadalmaztatott térváz rejtőzik a műanyag karosszéria alatt. A kevesebb, mint 800 kg tömegű autót egy 330 lóerősre tuningolt dízelmotor mozgatja − több, mint 280 km/h a végsebesség és állítólag mindössze 2,9 l/100 km a szabványos átlagfogyasztás. Ezek tekintetében sok sikert tudunk csak kívánni az induló vállalkozáshoz, és reméljük, sikerül olyan amerikai befektetőt találnia, aki hajlandó hétmillió dollárt áldozni egy dízelmotoros európai sportkocsira.
A hírt szerkesztette: Lővei Gergely
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- F1: következik a Monacói Nagydíj
- Ha a Lotus engedi, Kimi ralizna is az F1 mellett
- Ritka nagy baleset a Lotus Ladies Cup futamán
- Schumi és Kimi sem búslakodik a kínai blama után
- Folytatódik a Lotus F1-névmizéria
- A Jégember viccesebb, mint valaha
- Limitált Lotus Evora Kimi Räikkönen színeiben
- A Lotus bukta, a Sauber nyerte a barcelonai tesztet
- Idén eddig a Lotusról szól az F1
- Bemutatkozott a Lotus E20
Használtautó.hu
|
Ár: 5.250.000 Ft Évjárat: 1989 / 6 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.000.000 Ft Évjárat: 1995 Kivitel: cabrio |
|
Ár: 8.500.000 Ft Évjárat: 2007 / 10 Kivitel: sport Üzemanyag: Benzin |

















