A jövővel barátkozik a Nissan

Behálózott, újszerű utasteret kínál a Nissan Friend-Me

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem könnyű a Nissannak, ha az Infiniti lágy vonalvezetésű koncepcióinál szebbet és izgalmasabbat akar alkotni. Most mégis ezt teszik, a Frankfurtban is bemutatott Friend-Me tanulmány nem is annyira a Nissanok külsejét, mint inkább belsejét vetíti előre.


A Nissan Fiend-Me nagyon a jövőből jött, de az autóipar sebességét nézve nem kizárt, hogy egy 2023-as autószalonon bemutatott legfrissebb Note vagy Qashqai már ilyen érintőképernyős középkonzolról irányítható lesz. Jól jelzi az autóipar hangsúlyeltolódását ugyanakkor, hogy ezt a tanulmányt már nem Európában európaiaknak, de nem is Amerikában amerikaiaknak készítették, hanem Kínában rajzolták és építették meg, de nem a kínaiaknak, hanem az egész világnak.
A Fiend-Me tanulmányt Frankfurt előtt az idei Sanghaji Autószalonon láthatta a közönség. A koncepció arculata, az egymással szemben nyíló ajtók futurisztikusak, de nem annyira, hogy ne tudnánk elképzelni az útjainkon. Ugyanez igaz a Nissan fedélzeti technológiáiról és szórakoztató rendszereiről.
A Friend-Me négy különálló, fotelszerű ülést kínál az utasoknak, de a belső tér meghatározó eleme az utastér teljes hosszán végigfutó, egyedi középkonzol. Ez az elem az autó digitális szíve, mind a négy utas számára bőséges szórakoztatási és információs lehetőségeket biztosít. Az egy üveglap mögé integrált több kijelzőből álló rendszert minden utas a saját igényeire szabhatja. A technológia része egy fejlett informatikai rendszer, amely lehetővé teszi az utasok számára, hogy megosszák a mobileszközeiken tárolt információikat, képeiket és zenéiket. Az integrált képernyőkön keresztül az utasok kapcsolatba léphetnek az internetközelben lévőkkel, vagy éppen egy másik autóban utazókkal.
Hirdetés

Minden utas valós idejű információkat kaphat az autó állapotáról és menetteljesítményeiről. Így például, ha a hátsó utasok kíváncsiak arra, hol járnak éppen, a navigációs rendszer képét megjeleníthetik a saját monitorjukon, és néhány érintéssel választ is kaphatnak esetleges kérdéseikre.
A Friend-Me koncepció természetesen hibrid, villanymotorjának munkáját hatótávnövelő benzinmotor támogatja, lítium-ionos akkumulátorai a legmodernebbek. Fényszórói teljesen LED-esek, kerekei 20 hüvelykesek, C oszlopa cápauszonyszerű.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?