Bemutatkozott a Kia Rio sportos szedánja
Sportos vonalak a négyajtós Kia Rión
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
New Yorkban mutatkozott be a Kia Rio szedánja, vélhetően azonos formában érkezik majd Európába is.
Ötajtós testvéréhez hasonlóan sportos, ugyanakkor mindegyik motorjához opciós start/stop rendszerével takarékos is a Kia Rio négyajtósa, a vegyes fogyasztási értékek kivétel nélkül 5 l/100 km alattiak
Miként a héten már írtuk, új stratégiát követ a Kia. Globális modellek helyett piac-specifikus verziókkal kívánja megnyerni vevőit.
Ennek megfelelően a Genfi Autószalonon látott ötajtós Kia Rio után Kínában mutatta be az azonos padlólemezre és műszakiságra épülő, kifejezetten prémiumosnak mondott, elegáns vonalakkal rajzolt, az Optimát idéző K2 limuzinját, Észak-Amerikának és Európának pedig sportosabb, vagányabb Rio négyajtóst tervezett.
Ez utóbbi a New Yorki Autószalonon mutatkozott be, a K2-vel egyező paraméterekkel, azaz 4,37 méteres hosszal, 1,72 méteres szélességgel és 1,46 méteres magassággal és 500 literes csomagtérrel. Az egyetlen amerikai motor 1,6 literes, közvetlen befecskendezésű, 138 lóerős benzines, mely háromféle felszereléssel, hat fokozatú manuális vagy automata váltóval is választható. Európába nyilván az ötajtós Rióból megismert motorokkal, azaz az 1,4 literes, 109 lóerős benzinessel és a háromhengeres, 1,1 literes, 70, valamint a négyhengeres, 1,4 literes, 90 lóerős turbódízellel is érkezik majd az elődjénél és konkurenseinél valóban sportosabb fazonú négyajtós Rio.
A hírt szerkesztette: Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Koreában már kapható a Kia BMW-je
Már egy ideje csöpögtet információkat új zászlóshajójáról a Kia. Koreában pedig már piacra is lépett a BMW- és Audi-konkurens Kia K9.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
KIA tesztek
Kia cee’d 2012 miniteszt 
Legnépszerűbb modelljét dobja kukába a Kia. A 2007 óta kapható cee’d vadonatúj generációja az elsőhöz hasonló előrelépést ígér.
Kia Rio 1.2 EX Limited miniteszt
Nagyobb és igényesebb, mint elődje. Természetesen drágább is, ám mivel immár a kategória krémjével vetekszik, konkurenseihez mérten továbbra is olcsó.
KIA Sportage 2.0 CRDi teszt
Úgy tűnik, jól megtanulta a leckét az automataváltós KIA Sportage 2.0 CRDi EX Premium, amely árát tekintve csúcsmodellhez illő bátorsággal harap bele a prémiummárkák húsába.
KIA Sorento teszt
Ritkán keletkezik olyan hatalmas szakadék egy típus modellváltásakor, mint amekkora a régi és a vadonatúj KIA Sorento esetében megfigyelhető. A csúcsmodell alá pozícionált, 5 személyes 2.2 CRDI EX kivitel járt nálunk.
KIA Venga teszt
Ha körülnézünk a legkisebb egyterűek kínálatában, akkor meglepően tapasztalhatjuk, hogy kizárólag vételár alapján rangsorolva a KIA Venga 1.4 LX fog kijönni győztesnek, a népes konkurencia ellenére.
Még több KIA tesztCímlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
6 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
- Kia cee'd Cabrio két év múlva
- Koreában már kapható a Kia BMW-je
- Fotókon a Kia K9 luxusautó utastere
- Kia cee’d 2012 miniteszt
- Hogyan távolíthatók el a karcolások?
- Hivatalos előzetesen a háromajtós Kia cee’d
- Miért nem fizet a biztosító?
- Szlovákiából két kuplunggal: új Kia cee'd
- Hogyan bűzteleníthetjük autónkat?
Cikk ajánló
Újabb képeken a frissülő Kia cee'd
4 hónapja – Autósvilág hírei
Alig pár nap telt el az újdonságról szemből készített felvétel óta, de most kiadták a sorozat következő darabjait: hátulról és profilból látható az autó.
Kia cee’d 2012 miniteszt 
4 hete – Teszt
Legnépszerűbb modelljét dobja kukába a Kia. A 2007 óta kapható cee’d vadonatúj generációja az elsőhöz hasonló előrelépést ígér.
KIA Venga teszt
2 éve – Teszt
Ha körülnézünk a legkisebb egyterűek kínálatában, akkor meglepően tapasztalhatjuk, hogy kizárólag vételár alapján rangsorolva a KIA Venga 1.4 LX fog kijönni győztesnek, a népes konkurencia ellenére.
-
Mazda MX-5 konkurens a Kiától
Tavaly – Autósvilág hírei -
Kia GT: négyajtós kupé Dél-Koreából
8 hónapja – Autósvilág hírei -
Új generációba lép a Kia Forte
5 hónapja – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 695.000 Ft Évjárat: 2002 / 7 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 3.250.000 Ft Évjárat: 2012 / 4 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 699.000 Ft Évjárat: 2003 / 4 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |


























