Íme az új Lada Granta versenyautó

Bemutatkozott a TC1-es Lada Granta

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Citroën és a Honda után harmadikként a Lada is megmutatta, hogy fest a 2014-es WTCC-versenyautó. Pirosan.


Nagyon piros, nagyon széles és nagyon nagy a hátsó szárnya - egyelőre ennyit tudunk a TC1-es Grantáról, amit a Lada a minap leplezett le a franciaországi Magny-Coursban. A gyári WTCC-csapatok közül utolsóként, s ennek megfelelően valószínűleg jól lemaradva úgy a Citroëntől, mint a Hondától. A bemutatkozás ellenére ráadásul Spanyolországban, Valenciában sem lesznek ott a kollektív teszten, így hát hiába a gyári státusz és hiába a két zseniális pilóta, reális esélyük csekély a győzelemre. A két zseniális és egyformán brit pilóta James Thompson és új igazolásként a 2012-es világbajnok Rob Huff. Egy harmadik sofőr is lesz egy harmadik autóval, de az orosz Mihail Kozlovszkij a tőle korábban látottak alapján maximum B-liga.


Hirdetés

A ladások mindenesetre bizakodóak, aztán majd az áprilisi marokkói szezonrajton kiderül, mekkora a lemaradásuk a már említetteken túl az RML-féle, már nem gyári, de attól még biztos bivaly Chevykhez képest is. Magyar vonatkozású rossz hír közben, hogy Michelisz Norbert bár ott lesz Valenciában, az autója még nincsen kész, s elképzelhető, hogy csupán Marrákesben vezetheti először.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?