Range Rover hosszú tengelytávval

Bemutatta az Autobiography Black szériát a Range Rover

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Húsz éve nem készült hosszított változat a Range Roverből, hát itt volt az ideje ennek is. A kocsit Kantonban és Los Angelesben láthatja először élőben a közönség november végén.


Két új változattal bővíti a Range Rover kínálatát a Land Rover: 2014 márciusától elérhető a luxusterepjáró hosszú tengelytávú variánsa, jövő augusztustól pedig az exkluzív, Autobiography Black kivitel is a garázsokba kerülhet.
1970-es bemutatás óta több mint 840 ezer Range Rover talált gazdára, köztük néhány hosszított kivitel is, amelynek a gyártását húsz éve hagyták abba (az utolsó széria a Range Rover LSE volt 1992 és 1994 között). A vevőkör igényeire válaszul a Land Rover megkezdi a nyújtott Range Roverek gyártását a 2014-es modellévben.
A hosszított változat hátsó lábtere 140 milliméterrel gyarapodott, így a hátsó üléseket kényelmesen el lehet fektetni, hogy pihenhessen az ott utazó. Felárért az üléspad helyett két egyedi fotelt rendelhetünk, amelyeket 17 fokig is ledönthetünk. Ha a nyújtózkodáshoz még így is szűk a hely, a jobb első ülést elektromosan előbbre tolhatjuk. A hosszú Range Rover hátsó ablakaihoz alapáron jár az elektromos mozgatású napfényroló és az elektromos mozgatású panorámatető. A nyújtás csak az Autobiograpy és Autobiography Black változatokhoz érhető el, 2014 végétől akár hibrid hajtáslánccal is.
Hirdetés

A Range Rover Autobiography Black novemberben mutatkozik be a közönségnek a Dubaji Autószalonon, a luxus egy új értelmezését hozva el a nagytestű terepjárók kategóriájába. Minden eddiginél gazdagabb lett a jármű felszereltsége, amely ízlésesen, minden részletre odafigyelve hozza összhangba az egyedi dizájnt és a felülmúlhatatlan pompát. Csak hosszú tengelytávval választható, már a kocsi külsején is látszik a megkülönböztetett figyelem, a krómozás véka nélküli használata. Hétküllős egyedi felnijei alapáron 21 hüvelykesek, de akár 22 hüvelykest is adnak a kocsihoz a britek. Az egyedi hátsó ülések, és az utazás kényelmét egy-egy, az első ülések fejtámlájába épített 10,2 hüvelykes monitor teszi teljessé. A belső teret szinte teljesen bőr fedi. Az újratervezett középkonzolról Meridian Audio hifit vezérelhetünk. Elektromos mozgatású, bőrrel bevont asztalkát hajthatunk magunk elé beépített USB-töltővel és pohártartóval. A fával bevont konzolban az italok mellett poharakat is hűthetünk, a hangulathoz illő LED-es világítást választhatunk (tízféle színű a paletta, még a lábtérvilágítás erőssége is változtatható). A vezető- és az anyósülés 18 irányban állítható és masszázzsal kényeztet. Az ülésmemória és a klímavezérlés minden ülésből elérhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?