Benzinár növekedés várható e héten is
Ismét drágulhatnak az üzemanyagok
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Drágult a kőolaj és a dollárhoz mérten gyengült a forint a múlt héten, szakértők szerint mindez akár literenként 5 forintos drágulást hozhat – a MOL gyakorlata szerint szerdától.
Még csak spekuláció, de várhatóan e hét közepétől is 5-5 forinttal drágul a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára
A nemzetközi tőzsdéken mind a nyersolaj, mind pedig a finomított termékek átlagos jegyzésárai is felfelé tendáltak – értesült a Portfolio.hu. A benzin és gázolaj esetében egyaránt 3,3 százalékos dollárban mért áremelkedést lehetett tapasztalni az utóbbi napokban.
A Portfolio.hu véleménye alapján szerdától a benzin és gázolaj ára a hazai töltőállomásokon is emelkedni fog. A finomított termékárak változását elnézve ráadásul a kutakon nagyságrendileg 5 forintos, vagy akár annál is komolyabb mértékű literenkénti áremelésre kerülhet majd sor.
Az emelésről várhatóan ma délután már értesülhetünk, amennyiben valóban 5 forintos emelkedés következik be, literenkénti 382 forintos átlagos benzin- és 368 forintos átlagos gázolaj-ár várható. Szabványos, 50 literes tankolt üzemanyag-mennyiségnél az emelés 250 forinttal növelheti majd a számlát, azaz továbbra is igaz marad, hogy a kutak árkülönbségei között nagyobb differencia adódhat, mint a csaknem hetente váltakozó árak között.
A hírt szerkesztette: Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Jelentősen apadhat a benzin ára
A GKI Energiakutató számításai szerint jövő héten 6-8 forinttal apadhat a benzin, 1-2-vel a gázolaj literenkénti ára.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
BMW tesztek
BMW 320d Modern Line Automata teszt 
Jól is megy és takarékos is, de nem csak ezen jellemzőivel ígérkezik kategóriája etalonjának a legfrissebb 3-as BMW jelenlegi csúcsdízele. Csak az árát ne kérdezzék!
BMW 118i és 120d miniteszt 
Hivatalosan csak a még most is nyitva tartó Frankfurti Autószalonon mutatkozott be a BMW új 1-es sorozata, de e héten már próbára is tehettük. Szülőföldjén, Németországban, a sebességkorlát nélküli autópályák birodalmában.
BMW 740d xDrive teszt 
Hallottuk már ezerszer, hogy a pénz nem boldogít. Lehet, de akinek módja van egy BMW 740d xDrive birtoklására, az többé nem akar a fülébe engedni ilyen bugyuta népi bölcsességeket. Megértjük.
BMW 640i Cabrio és K 1600 GT teszt 
Mind a BMW 640i Cabrio, mind a BMW K 1600 GT kategóriája legjobbjai közé tartozik. Bár a luxus még fokozható, az autózás és a motorozás új dimenzióját ismertük meg a párhuzamos teszt során.
BMW 520d Automata teszt
Kiváló példa arra az ötös BMW, hogy ami jó, az nyugodtan megvásárolható belépő változatával. Én mindenképp az alapmotort javasolnám, de az opciós, nyolcfokozatú automatát kár lenne kihagyni.
Még több BMW tesztCímlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
6 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Új háromajtós BMW 1-es: akár 320 lóerővel
- Bemutatkozott a BMW 3 Touring
- Jövő héten várhatóan csak a gázolaj ára csökken
- BMW 320d Modern Line Automata teszt
- A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
- Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
- Michelisz futamot nyert a BMW-vel
- Mulleré a pole, Michelisz hatodik az időmérőn
- Júliusban debütál a faceliftes 7-es BMW
- WTCC két magyarral a Hungaroringen
Cikk ajánló
Egyetemi fejlesztés: E85Comfort
9 hónapja – Sztori
Vasárnaptól életbe lép az E85 bioüzemanyagot súlyosan érintő jövedéki adó módosítás. Amióta ez ismert, senki sem vesz átalakítót, ám most a gödöllői Szent István Egyetem EU-támogatással ilyet fejleszt.
Spórolós modellek megtérülése
2 hónapja – Tippek, tanácsadók
Autóvásárlás vagy -átalakítás előtt érdemes kalkulálni, hogy a különböző, spórolást célzó verziók milyen futással térülnek meg. Ehhez kívánunk segíteni.
Konnektoros tankolás Párizsban
Tavaly – Autósvilág hírei
Párizsban, Toyota Prius Plug-in Hybrid járművekkel tesztüzem indul, 150-200 "konnektort" helyeznek el városszerte.
-
Tovább drágulnak az üzemanyagok
4 hónapja – Autósvilág hírei -
Üzemanyagár-összevetés 10 forintos alapon
5 hónapja – Tippek, tanácsadók -
Ismét emelkedhetnek az üzemanyagárak
3 hónapja – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 620.000 Ft Évjárat: 2001 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 2.300.000 Ft Évjárat: 2002 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 8.990.000 Ft Évjárat: 2008 / 4 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |





























